Kezdőlap Kultúra George Cukor  – Hollywood csillaga

George Cukor  – Hollywood csillaga

63
0

George Cukor New York – ban egy magyar zsidó család gyermekeként látta meg a napvilágot. Először, segédrendezőként kezdett el dolgozni egy színháznál, majd az 1920-as évek elejétől, mint rendezőként dolgozott a Broadway-on. A hangosfilm megjelenésével Hollywoodba utazott, mivel erősen kötődni kezdett a filmszakmához. 1929-ben a Paramount Picturesnél került alkalmazásba, mint dialógrendező. Itt hamarosan ugrott párlépcsőt előre, és rendezővé avanzsált, ami meghozta számára az ismertséget.

George Cukor és Marilyn Monroe

A színdarabok mindig is a kedvencei közé tartoztak, ezért sok darabot meg is filmesített. Ilyen volt a nagysikerű Vacsora nyolckor című filmje. Az asszonyok, Philadelphiai történet.   Cukor egy forgatókönyvíró házaspár közreműködésével számos kiváló filmet készített. 1953-ban operatőr barátjával George Hoyningen-Huene-el és Gene Allen látványtervezővel elkészítették a Csillag születik című filmet. George még a Broadway-on megtanulta, becsülni a színészek munkáját, ezért is tudott kiválóan együttdolgozni Greta Garboval, Joan Crawforddal, Katharine Hepburnnel és sok más hírességgel.

Munkatársai elismerték és szerették, de mint más munkahelyeken is, itt is akadt néha némi nézetkülönbség, főleg a stúdióvezetőkkel. Az első munkaadóját a Paramountot beperelte az Édes pásztoróra szerzői jogdíja miatt, mivel Ernst Lubitsch újrarendezett benne egy pár jelenetet. A stúdió ezért azonnali hatállyal felbontotta a szerződését. George az RKO Pictureshez és David O. Selznick stúdióba került, majd innen nemsokára az akkor már jó nevű MGMhez. Amikor Selznick 1936-ban beindította stúdióját, Cukor neki és az MGM-nek is dolgozott, így hamarosan a legjobban fizetett rendezők közé sorolták. Egyik legfurcsább nézeteltérése egy stúdió vezetésével akkor támadt, amikor Selznick alig 10 nappal a forgatás megkezdése után kirúgta George Cukort az Elfújta a szél rendezői székéből. Elbocsátását a forgatókönyvvel szembeni kifogásával indikolta. Viszont a rossznyelvek szerint Cukor nagyfokú szakmai tudása, valamint képességei, feltehetően homoszexuális érzékenységéből eredtek.

Cukor nehezen viselte el a stúdiórendszer felbomlását, de ugyanakkor kedvezőtlenül érintette a filmszakma felpörgése is. Gene Allen művészeti rendezővel, egy közös, saját produkciós vállalatot alapítottak. Ezzel a vállalkozással azonban már jelentősebb sikereket nem tudtak elérni. Filmjei sorozatosan megbuktak, mind a kritikusok előtt, mind a mozi pénztáraknál.  

Filmjei:

Grumpy (film) (1930) Virtuous Sin (1930) The Royal Family of Broadway (1930) Tarnished Lady (1931), Girls About Town (1931),

A Bill of Divorcement (1932), Rockabye (1932), What Price Hollywood? (1932), One Hour with You (1932) Dinner at Eight (1933), Our Betters (1933), Little Women (1933), David Copperfield (1935), No More Ladies, (1935), Sylvia Scarlett (1935), Camille (1936), Rómeó és Júlia (1936), Holiday (1938), Zaza (1939), Elfújta a szél (elkezdte, Victor Fleming és Sam

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here