Trump-Kim csúcstalálkozó – Az amerikai elnök szerint „erős”, „jópofa” és „okos” ember az észak-koreai vezető

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2018. június 13., szerda (MTI) – Donald Trump amerikai elnök „erős”, „jópofa” és „okos” emberként dicsérte kedden este a Fox televíziónak adott interjújában Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt.

Az interjút a televízió egyik sztárja, Sean Hannity még Szingapúrban készítette, de kedden este került adásba.     Donald Trump „nagyszerű tárgyalónak” minősítette az észak-koreai vezetőt és azon meggyőződésének adott hangot, hogy az ő Kim Dzsong Unnak címzett korábbi retorikája vezetett el ahhoz, hogy létrejöhetett a csúcstalálkozó.
„Nagyon jó egyéniség, mókás és nagyon, nagyon okos” – fogalmazott Trump Kimről. Hangsúlyozta azt is, hogy az észak-koreai vezető „stratégiai gondolkodású pasas”. Hozzátette: „nagyon jól kijöttünk egymással, már a csúcstalálkozó kezdetén”.
Amikor a riporter filmbejátszások felidézésével is emlékeztette az elnököt arra, hogy alig néhány hónappal ezelőtt még „rakétás kis embernek” titulálta Kim Dzsong Unt, Trump azzal felelt: ezzel a szándékosan kemény stílussal kövezte ki az utat a csúcstalálkozóhoz. „Ebben tényleg hiszek” – szögezte le.
Az elnök az interjúban megismételte, hogy mindaddig, amíg „jóhiszemű tárgyalások folynak” Phenjannal, Washington felfüggeszti a Szöullal tartott közös hadgyakorlatokat. De azt is megismételte, hogy Észak-Koreának atomfegyvermentessé kell válnia, és mint fogalmazott, Kim Dzsong Un ezt „teljes mértékben megértette, és nem is harcolt ellene”.
Trump megerősítette, hogy az amerikai kormány célja a Koreai-félsziget egészének teljes atomfegyver-mentesítése. Sean Hannity kérdésére válaszolva pedig azt is megerősítette, hogy Kim Dzsong Un „a megfelelő időben eljön a Fehér Házba”.