Betiltották Németországban az Osmanen Germania török nacionalista motoros bandát

(MTI) – Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter betiltotta kedden az Osmanen Germania nevű török nacionalista motoros bandát, és elrendelte, hogy a szervezet hagyjon fel minden tevékenységével.

„A szervezet súlyos fenyegetést jelent az személyes szabadságjogokra és a lakosságra általában” – tudatta a minisztérium. A szervezet betiltását a tárca az egyesülési törvény előírásaival indokolja, és megállapítja, hogy az Osmanen Germania célja és tevékenysége a büntető törvénykönyvbe ütközik. A miniszteri rendelet az Osmanen Germania összes tagszervezetére is vonatkozik, miután 16 helyi szervezete van.
Kedd reggel a banda több tagjánál tartottak házkutatást Rajna-vidék-Pfalz, Baden-Württemberg és Hessen tartományokban, valamint Bajorországban.
A belügyminiszter világossá tette, hogy a német szövetségi és tartományi hatóságok egyaránt szigorúan fellépnek a szervezett bűnözés minden formája, így a bűncselekményeket elkövető motoros bandák ellen is.
„Aki elutasítja a jogállamiságot, az ne számítson tőlünk semmilyen megértésre” – szögezte le Seehofer.
A minisztérium tájékoztatása szerint egy március közepén elindított nyomozás tárta fel azokat a jogsértéseket, amelyek alapján az Osmanen Germania betiltása elrendelhető. A vizsgálat célja a motoros banda szervezeti felépítésének, irányításának és a helyi szervezetek közötti együttműködésnek a feltárása volt.
A hatóságok szerint az Osmamen Germania tagjai több támadásért is felelősek, amelyeket baloldali törökök, Recep Tayyip Erdogan török elnök bírálói és azok ellen követtek el Németországban, akiket Ankara kikiáltott a kudarcba fulladt 2016-os puccskísérlet kitervelőjének, az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen iszlamista hitszónoknak. Az Osmanen Germaniát az Erdogan vezette török kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) is támogatja.