Stresszes iskolakezdés: erre készítsük fel a gyerekeket

„Ha egy új környezettel találkozik a gyerek, ahol ráadásul még teljesíteni is kell, az fokozza a szorongást, izgalmat” – mondta Földi Rita klinikai szakpszichológus az M1 Ma Reggel adásában.

Az iskolakezdéssel megváltozik az egész nap működése, ugyanis be kell tartani bizonyos kereteket: időben le kell feküdni és fel kell kelni, bepakolni, megreggelizni. Megváltozik az a ritmus, ami a gyerekek életét több mint két hónapon át jellemezte, amikor a ritmust a család és a gyerek maga alakította: tovább maradhattak fent, vagy addig aludhattak, ameddig jól esett – fogalmazott a szakértő.

Mit tegyünk a feszültség oldására?

Sok gyereknél, főleg az elsősöknél vagy az új iskolát kezdőknél szorongás alakulhat ki – hangzott el az adásban.

„Ha egy új környezettel találkozik a gyerek, ahol ráadásul még teljesíteni is kell, az fokozza a szorongást, izgalmat” – mondta Földi Rita.

Kifejtette: az óvoda, iskola átmenet problémája egy külön nehéz téma, de bármennyire is meglepő, a nagycsoportos óvodások igenis várják, hogy iskolába menjenek, hiszen ez a továbblépés első állomása. Az óvodáskorú gyermekek rendkívül érdeklődőek, általában már az ovi utolsó évében elkezdenek kérdezősködni az iskoláról.

Egy anyuka kipakolja a tanszereket első osztályos fiának a nyíregyházi Zelk Zoltán Általános Angol-Német Kéttannyelvű Iskolában a tanévnyitó napján. (MTI Fotó: Balázs Attila)

Vannak olyan gyerekek, akiknek a társas alkalmazkodásuk éretlenebb a koruknál, vagy pedig egyéb tényezők befolyásolják alkalmazkodásukat, de ők már többnyire az óvodai környezetben sem érezték jól magukat – fogalmazott a szakpszichológus.

„Minden új helyzet stresszhelyzetet okoz, a kérdés, hogy miként tudunk ezzel megküzdeni, ez a felnőttekre és a gyerekekre is jellemző,  csak a gyerekeknek kevesebb a megoldási lehetőségük még életkoruknál fogva” – mondta.

Beszélgessünk, csináljuk kedvet az iskolába menetelhez

Földi Rita azt tanácsolta, hogy érdemes felkészíteni a gyereket beszélgetni vele az iskoláról, arról, hogy mit lehet ott csinálni, hogyan lehet kapcsolodni másokhoz, hogy majd képes legyen másokkal kapcsolatba lépni egy új környezetben is.

Az átlagos iskolásoknál nem okoz különösebb problémát az iskolakezdés,  de akiknél igen, azoknál már a problémát korábban, az óvodában észre lehet venni. A nehezen alkalmazkodó gyerekek különböző tüneteket produkálhatnak, ilyen lehet a hasfájás,  fejfájás, vagy amikor nem hajlandók délután aludni – fejtette ki a szakértő.

Ezek a gyerekek nem érzik biztonságos környezetnek az óvodát vagy iskolát, ezért mutatják ezeket az iskolai tüneteket, sőt ezek a tünetek meg is tanulhatóak, hisz rájönnek, hogy ilyenkor otthon lehet maradni az anyával.

Forrás: hirado.hu