Portré: Balogh Éva manökenről

Pályája a 70-es évek elején kezdődött. A KIOSZ-nagy bemutatóján volt az első fellépése, mely olyan sikeres volt, hogy ezt követően folyamatossá, rendszeressé váltak számára a nagy bemutatók. Dolgozott a Magyar Hirdető, valamint az ORI által szervezett műsorokban is.

A Kézműipari Vállalat manökenjeként országos ismeretségre tett szert.                        Fotói megjelentek a Képes Újság, Az Ez a Divat, Nők Lapja újságokban. 1974-ben végezte el az Artistaképző Intézetben a manökeniskolát. Jugoszláviában 1980-ban szépség  királynőnek választották  Első bemutatója a Gundelben volt.

Első reklám filmjét együtt forgatta Soltész Rezsővel, ami egy Pálma Gumigyár matraca volt. Ezt követően sorban kapta a felkéréseket. A Centrum Áruház, a Füles, a Képes Újság plakátja, az OKISZ, a KIOSZ nevében a Budapest Divatszalon Ökrös Zsuzsa, majd az ORI kereste meg..

Divatbemutatók alkalmával együtt dolgozott Máté Péterrel, Koós Jánossal, Magay Klementinával, az Express Együttessel, Zárai-Vámosi házaspárral, Ihász Gáborral, és sok fellépővel, zenei kísérővel.

Jobbra Fekete Klári manöken

10 évig volt manöken, majd a NIM miniszterének, államtitkárának és négy helyettesének a rendezvény felelőse és protokollosa lett. A sors véletlene, hogy ott volt Tálas Kati manöken apukája kiemelt miniszteri sofőr. Három minisztérium összevonása után jött létre az Ipari Minisztérium. A miniszter felkérte az ország új energiatakarékossági reklám kampányának megalkotására,  az új Forgó Morgó elfogadtatását. Így született meg a WALAKI és Buksza.

A képen egy országos alkotói pályázat díjátadóját látjuk a PECSÁ-ban. Balra az egyik nyertes kislány, aki a díját, egy BMX-et veszi át, jobbra a WALAKI, középen Dargay Attila, a zsűri elnöke.Hosszú folyamat volt, bejött a Világbank is ezért. Elnyerte Magyarország Közönség Díját, a New Yorki Reklámfilm Fesztivál díját, a hazai szakma díját. Az iskolàkban is tananyag lett, írt egy hat részes mesefilmet, aminek fő szereplője a kutya és WALAKI mellett Usztics Mátyás és Hollósi Frigyes volt.

A rendszerváltáskor még felfuttatta az UBORKA Produkciót, a politikai bábos műsort, és legsikeresebbé tette az országban.Később találkozott egy baba tigrissel, akit meg kellett menteni, helyet kellett keresni neki a világban. Ekkor beszélhettem Gerald Durellel is. Ekkor az ország első EU konform tigriskifutóját építette fel.

Élete során Az ATV 20 perces portréfilmet készített róla, mint a 70-es, 80-as évek sztárjainak egyike. Vele volt még Németh József, Mary Zsuzsi és Kern András.