Hornung Ágnes: idén nyáron több mint 130 ezer résztvevőt várnak az Erzsébet-táborokba

    Zánka, 2023. június 27., kedd (MTI) – Idén nyáron több mint 130 ezer résztvevőt várnak az Erzsébet-táborokba – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden Zánkán. Hornung Ágnes közölte, az Erzsébet-táborok indulásakor, tíz évvel ezelőtt még csak néhány ezer gyerek tudott részt venni a programban, tavalyra ez a szám már 180 ezerre…

Részletek

Riz Gábor: Segítség háromszáz arlói családnak

Az ország egyik legnagyobb hatású jótékonysági szervezete, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület nyújt segítséget 300 arlói családnak. Az Élelmiszerbank munkáját egy Budapest XVII. kerületében található központi raktárból koordinálják. A áruházakból és gyártóktól összegyűjtött, lejárat közeli, illetve csomagolási hibás élelmiszerek kiosztásában az arlói jezsuita misszióval működik együtt a szervezet. Az Élelmiszerbank raktárában tett látogatásunk nemcsak azért volt…

Részletek

A munkáltatók 200 ezer forinttal emelhetik a SZÉP-kártya keretet

Gulyás Gergely: a gazdaságvédelmi akcióterv részeként lehetővé tesszük a SZÉP-kártyák felhasználását hideg élelemre 2023. augusztus 1-től december 31-ig. Erre korlátlanul lesz lehetőség, és ezzel egyidejűleg azt is lehetővé tesszük, hogy ebben az időszakban a munkáltatók a SZÉP-kártya keretet, amelynek a maximális összege 450 ezer forint, további 200 ezer forinttal megemeljék. Kormányinfó

Részletek

A legolcsóbb használt autók a legkeresettebbek egy felmérés szerint

(MTI) – Magyarországon a legolcsóbb használt autók a legkeresettebbek, a vevők túlnyomó része 3 millió forint alatt vásárolna – olvasható a totalcar.hu honlapján hétfőn közzétett felmérésben. A felmérés alapján az autóval rendelkezők és az autóvásárlást tervezők többsége maximum 1,5 millió forintot szánna erre. A válaszadók 26 százalékánál legfeljebb 750 ezer forint a keret, 23 százalékuk…

Részletek

Csaknem 3 milliárd forintos zöld technológiai fejlesztést valósít meg a Solar FM Komlón

Csaknem 3 milliárd forintos zöld technológiai fejlesztést valósít meg a Solar FM Komlón Budapest, 2023. január 25., szerda  (MTI) – Napelemekhez gyárt majd forgatórendszeres tartószerkezetet a Solar FM Kft. Komlón, a csaknem 3 milliárd forintos beruházáshoz 1,5 milliárd forint támogatást nyert el a társaság a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) Plusz keretében – közölte a…

Részletek

Húsvéti Népszokások

Húsvét vasárnap Ehhez a naphoz tartozott az ételszentelés hagyománya. A délelőtti misére letakart kosárral mentek a hívők, melyben bárányhús, kalács, tojás, sonka és bor volt. A húsvéti bárány Jézus áldozatát, a bor Krisztus vérét jelképezi. A tojás pedig az újjászületés jelképe. Az egészben főtt tojás ugyanakkor a családi összetartást is jelképezi. A magyar néphagyomány szerint…

Részletek

Fotó: MTI. Március 29-én kezdődik a nyári időszámítás. Az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kell állítani.A nyári időszámítás hivatalos kezdete azt jelenti, hogy egy órával kevesebbet alhatunk.   Az Európai Parlament a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlésről döntött. A nyári időszámítás  2020. március 29, és ezen a vasárnap hajnali 2:00…

Részletek

Tamás István: Gömörszőlős az élhető falu

Foto:Tamás István A település – régi nevén Poszoba – a keleméri völgyfőn keletkezett 1232- ben.  A honfoglalás után a királyi birtok, a gömöri várispánsághoz tartozott. A Gömörszőlős nevet 1906 – ban kapta, amely a régi, nagy kiterjedésű szőlőültetvényekre utal. Az első világháborút követően a település határának nagy része Szlovákiához került, így jelentős erdőbirtokokat veszített el….

Részletek