Minnesotában elbocsájtottak egy újságírót, mert Trump kampányjelszavával ellátott sapkában tudósított

(MTI) – Minnesotában elbocsátottak egy újságírót, mert Donald Trump elnök kampányjelszavával ellátott sapkában tudósított. James Bunner a múlt csütörtökön a minnesotai Rochesterben az elnök kampánygyűléséről tudósított a helyi televíziónak, és piros baseball-sapkáján a Tegyük Amerikát ismét naggyá (Make America Great Again) felirat volt. A mondat Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampányának szlogenje volt, és az elnök…

Részletek

Erdogan Budapesten – Hétfőn és kedden lezárják a Lánchidat

Fotó Wikipédia (MTI) – Hétfő reggel 6 órától kedden délután 6-ig lezárják a Lánchidat és a fővárosi Széchenyi István teret delegáció miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján. Ezeken a napokon tartózkodik Magyarországon Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök. A BRFK azt írta, hogy vasárnaptól keddig ideiglenes forgalomkorlátozás lép érvénybe, amely…

Részletek

Így életszerű?

Egy anyuka besétál a nőgyógyászához, majd elkent arccal, hadarva neki kezd védőbeszédének: Doktor úr, nagy problémám van. Már egy hónapja nem jött meg. Csináltam tesztet, nem egyet, hármat, mindegyik pozitív lett. De nem ez a baj doktor úr!  Nem! Nekem már van egy másfél éves fiam és higgye el, szeretném én, de egyszerűen nem vagyok…

Részletek

Nem változtat a kormány az önkormányzati rendszeren

Országos – jegyzői közigazgatási konferenciát tartottak csütörtökön Hajdúszoboszlón. Dukai Miklós Belügyminisztériumi helyettes államtitkár előadásában hangsúlyozta, hogy nem lesznek változások az önkormányzati rendszerben. Elmondta továbbá: az önkormányzatokat érintő aktuális feladatokról tartott előadásában, nincs olyan tervezett változtatási koncepció, amely alapvetően változtatná meg az önkormányzati rendszert. Jövőre, ősszel önkormányzati választások lesznek, mindenütt   polgármestert és képviselő-testületet választanak. Megjegyezte továbbá,…

Részletek

Jótékonysági mérkőzést játszott az Országgyűlés és Jász-Nagykun Szolnok megye labdarúgó-válogatottja

Tiszaföldvár, 2018. október 4. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, az Országgyűlés labdarúgó-válogatottjának játékosa (b) és Szöllősi József, a Jász-Nagykun-Szolnok megye válogatottjának játékosa a két csapat jótékonysági mérkőzésén Tiszaföldváron 2018. október 4-én. A tiszaföldvári Révay György Gyermekotthon és Kollégium számára rendezték a mérkőzést. Az adományokból korszerű sporteszközök és felszerelések beszerzését, valamint modern öltöző kialakítását tervezik. MTI…

Részletek

Moszkva kételkedik a holland kibertámadás-vádak megalapozottságában

(MTI) – Oroszország vizsgálja a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) elleni kibertámadásokkal kapcsolatos holland vádakat, de kételkedik azok megalapozottságában – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak csütörtökön Moszkvában. Hollandia a nap folyamán jelentette be, hogy áprilisban kiutasított négy orosz hírszerzőt, akik kibertámadást kíséreltek meg a hágai székhelyű OPCW ellen, valamint információt próbáltak meg szerezni az Ukrajna…

Részletek

Borsod: Halálos baleset történt Berenténél

Egy ember halt meg a 26-os főúton, a Borsod-megyei  Berenténél szerda reggel bekövetkezett balesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Dojcsák Dávid tájékoztatása szerint egy kamion, egy kisteherautó és egy személygépkocsi ütközött össze. A személyautót vezető nő a helyszínen belehalt sérüléseibe. A kamion vezetője, valamint a kisteherautó két utasa nem sérült…

Részletek

Madách Imrére emlékeznek Csesztvén és Alsósztregován

(MTI) – Madách Imrére emlékeznek halálának 154. évfordulóján a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén. A pénteki és szombati programok sorában bemutatják az Arany János és Madách Imre levelezéséről szóló kötetet is – tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa szerdán. Mócz Zoltánné elmondta: a Madách Irodalmi Napokat hagyományosan megrendezik Madách Imre…

Részletek

KSH: augusztusban megélénkült a kiskereskedelmi forgalom

(MTI) – Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom 6,3 százalékkal, a naptárhatással kiigazítva 6,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a júliusi 5,4, illetve 5,3 százalékos emelkedés után – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A nem élelmiszer jellegű termékek csoportjában a forgalom volumene összességében 10,7 százalékkal volt nagyobb az egy évvel…

Részletek

Csaknem húsz kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le egy kozármislenyi férfitől

(MTI) – Kábítószer birtoklásának gyanúja miatt indult eljárás egy 54 éves kozármislenyi férfi ellen, akitől csaknem 20 kilogramm kábítószergyanús szárított növényt foglaltak le – tájékoztatta kedden a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) szóvivője az MTI-t. Popovics Dejan közölte: vasárnap éjjel arról értesítették a rendőrséget, hogy Kozármisleny külterületén lövések dördültek. A rendőrök a helyszínen egy 54 éves…

Részletek