Jó hírt kaptak a budapesti bringások

A városi kerékpározást segítő térképet jelentetett meg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), amely a biciklizéshez kapcsolódó információkra fókuszál – írja az MTI. A magyar-angol kétnyelvű térképen a városrészek közötti, kerékpározásra biztonságossá tett és kijelölt útvonalak, a forgalomcsillapított területek, a kerékpárral is egyirányú utak, a fontosabb átszállási pontokon elhelyezett kerékpártárolók, a MOL Bubi gyűjtőállomások és a…

Részletek

Kajak-kenu-vb-Portugália

(MTI) – Hatvanhat ország mintegy 850 versenyzője indul a portugáliai kajak-kenu világbajnokságon. A paraversenyek már szerdán megkezdődtek, ezekben 150 fős a mezőny, az épek csütörtökön rajtoló küzdelmeiben pedig 700-an próbálnak minél jobb eredményt elérni. Ez sorrendben a 44. vb a gyorsasági szakágban, a délnyugat-európai ország -, montemor-o-velhói helyszínnel – először házigazda. A 25 ezer fős…

Részletek

Kajak-kenu vb – Tíz érem a cél, Kozák triplázhat

Hüttner Csaba szövetségi kapitány a már-már szokásosnak tekinthető céllal vág neki a csütörtökön rajtoló, portugáliai kajak-kenu világbajnokságnak: a szakember az MTI-nek azt mondta, akkor lenne elégedett, ha a csapat legalább tíz dobogós hellyel zárna, s az éremgyűjtésből minden szakág ki tudná venni a részét. A második válogató óta eltelt öt-hat hét jól sikerült, bár akadtak…

Részletek

Megalakult a Kosárlabdázók Érdekvédelmi Szervezete Magyarországon

 A KÉSZ keddi tájékoztatása szerint az alapító ülésen a férfi és a női élvonalból is több csapat képviseltette magát annak ellenére, hogy a legtöbb helyen már elkezdődött a felkészülés. „A távolmaradt játékosoktól rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, ők ugyanolyan elkötelezettek a sportág és újonnan létrejött szervezetünk iránt, mint az alapító tagok” – nyilatkozta Lóránt Péter, a…

Részletek

Három felnőtt magyar aranyérem a fekvenyomó Eb-n

A felnőtteknél három arany- és egy ezüstérmet szereztek a magyar versenyzők a franciaországi Mérignac-ban rendezett fekvenyomó Európa-bajnokságon. A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) hétfői tájékoztatása szerint Szabó Ágnes a +84 kilogrammos kategóriában 145 kilós eredménnyel, az 52 kilósok között szereplő Nyers Mónika 100 kilóval, míg a 63 kg-os súlycsoportban érdekelt Palágyi Zsanett 117,5 kilóval diadalmaskodott. Az…

Részletek

Hosszú Katinka megvédte Európa-bajnoki címét 200 vegyesen!

Hosszú Katinka az elmúlt időszak nehézségei után is  megint bizonyította egészen kivételes klasszisát. Sokan leírták, korai volt: kedvenc számában, 200 méter vegyesen, hatalmas csatában újra aranyérmes lett.Károgók, ideje elhallgatni. Hosszú Katinka megint bizonyított mindenkinek, azzal együtt, hogy már senkinek sem kell bizonyítania. Világklasszisunk élete egyik legkeményebb időszakán van túl, hetekig egyáltalán nem edzett, új edzője…

Részletek

Atlétikai Eb – Hat magyar az első napon

MTI) – Hat magyar lesz érdekelt a berlini atlétikai Európa-bajnokság első, hivatalosan nulladik napján. Hétfőn a kalapácsvetőknél a döntőbe jutás a cél, a nevezési listán negyedik Halász Bence mellett Pásztor Bence indul. A fináléhoz, amelyre kedden 19.45-kor kerül sor, 76 méter kell, vagy a legjobb 12 folytathatja. A junior világbajnok, U23-as Európa-bajnok Halász – aki…

Részletek

Szívrohamot kapott az egykori magyar válogatott kapus

Puljezevics Nenadot megműtötték, állapota stabil. A handball-planet.com információi szerint a 45 éves szerb-magyar állampolgár Puljezevics Nenadot a hétvégén, Belgrádban érte as szívroham. A portál értesülése szerint a korábbi kézilabdás kapust megműtötték, állapota stabil. Nenad Puljezevics 2007-ben megkapta az év legjobb magyar kézilabdázója címet. Ugyanebben az évben bajnokságot nyert a Szegeddel, de ünnepelhetett két Magyar Kupa-sikert…

Részletek

Babos Tímea páros társát legyőzve jutott a nyolcaddöntőbe

Babos Tímea páros társa, Kristina Mladenovic legyőzésével a legjobb 16 közé jutott a kaliforniai San Joséban zajló, 799 ezer dollár összdíjazású kemény pályás női tenisztornán. Fotó: MTI A nyolcadikként rangsorolt soproni játékos második adogatójátékát elvesztette, ám 4:4-nél egy brékkel beérte francia társát, mostani ellenfelét. Sőt, ezután újra elvette Mladenovic szervagémjét, így 48 perc alatt előnybe…

Részletek