Elemző: ismét káosz uralkodik ellenzéki oldalon

Deák Dániel elemző szerint ismét káosz uralkodik az ellenzéki térfélen.

A Figyelő főmunkatársa az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában, a kilenc hónap múlva esedékes európai parlamenti választás kapcsán, annak a véleményének adott hangot, hogy az ellenzéki pártok várhatóan az utolsó hónapokban, hetekben is arról egyeztetnek majd, milyen formában vágjanak neki a választásnak.
Ráadásul, mivel kevés elnyerhető mandátumról van szó, összefogás esetén például az MSZP-nek több mandátumról kellene  lemondania – tette hozzá.
Deák Dániel azt mondta: a közvélemény-kutatások szerint mindegyik ellenzéki párt veszített támogatottságából. ű
Az MSZP is 10 százalék alatt van, és egy ilyen eredmény a választáson komoly vereség lenne a pártnak – értékelt.
Az elemző megjegyezte, az összefogás általában „kudarcos”, mivel a szavazókat nem lehet összeadni, egy meglebegtetett LMP-Jobbik együttműködés például inkább taszítaná a választókat.
Deák Dániel úgy látja, a Jobbik van a „legnagyobb bajban”, a párt több százezer szavazót veszített az elmúlt időszakban, és vezetési válságban  van.
Nincs egységes ideológia, identitását vesztett párt lett a Jobbik, nem tudja melyik irányban kellene kommunikálnia és milyen stratégiával fusson neki az EP-választásnak – fejtette ki az elemző