Kezdőlap belföld Fülöp Attila: országos nevelőszülői kampány indul

Fülöp Attila: országos nevelőszülői kampány indul

782
0

(MTI) – A kormány fontosnak tartja a nevelőszülői hálózat erősítését és fenntartását, ennek érdekében országos nevelőszülői kampány indul – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán a nevelőszülők találkozóján, a tokaj-hegyaljai Tolcsván.

Fülöp Attila a miskolci görögkatolikus egyházmegye Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézménye által szervezett eseményen hozzátette, a nevelőszülői kampány első állomása Debrecenben lesz október 27-én.
A rendezvényekre a nevelőszülőket, az ez iránt érdeklődőket várják, szeretnék felhívni a társadalom figyelmét erre a hivatásra, minél többeknek bemutatni, továbbá megerősíteni társadalmi megbecsülését.
Az államtitkár kiemelte, a nevelőszülők akkor segítenek, amikor a legnagyobb bajban van egy család. Azt vállalják, hogy átmenetileg átveszik a gyermek nevelését, ha kell, akár tizennyolc éves koráig.
Fülöp Attila úgy fogalmazott: a gyermek felnevelésén túl a nevelőszülők tevékenysége “nemzetépítő tevékenység” is; az országban mintegy 15 ezer gyermeket gondoz 5200 nevelőszülő.
Kitért arra, hogy 2014 januárjától a nevelőszülői hivatás gyakorlása foglalkoztatási jogviszony keretében történik, ám fontos a “lelkiség, az elhivatottság”.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here