Kitiltás a hadsereget bíráló civil csoportnak

A háborús részvétel érdemnek számít
Fotó: MTI/EPA/Haitham Imad

Izraelben kitiltották az iskolákból a Megtörni a hallgatást nevű civil szervezetet, amely bírálta a hadsereg tevékenységét az 1967-ben elfoglalt palesztin területeken – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. A százhúsz tagú törvényhozásban negyvenhárom honatya szavazott igennel huszonnégy ellenében az erről szóló törvénymódosítás elfogadásakor kedden.

„Véget ért a katonák rágalmazása” – értékelte Naftali Bennet oktatási miniszter az új rendelkezést. A törvénymódosítást előterjesztő Naftali Bennet és pártja, a telepeseket támogató jobboldali nacionalista Habájt Hajehudi (Zsidó Otthon) szerint az elfogadott szabályozással távol akarják tartani az iskoláktól és a diá­koktól azokat a szervezeteket, amelyek aláássák az izraeli hadsereg és az állami oktatás céljainak legitimitását. A törvénymódosítás jogot biztosít az oktatási miniszternek, hogy megtiltsa különböző szervezeteknek, hogy előadásokat tartsanak az iskolákban.

A hadseregtől leszerelt katonák tanúságtételeinek ismertetésével foglalkozó Megtörni a hallgatást szervezet, illetve az új törvénymódosítás bírálói azonban azt mondják, hogy a valódi cél a kritikus hangok és a szólásszabadság elfojtása, továbbá a civil emberi jogi csoportok lejáratása.

– A jobboldali kormányzat szigorával lassan odajutott, hogy nem érdekli a politikai megoldás, hanem inkább továbbra is ellenőrzést gyakorol a palesztinok felett. Elkezdte elhallgattatni a civil szervezetet. Először azt mondták, hogy ne külföldön, hanem Izraelben beszélj, de ne a hadseregben, ne az iskolákban, ne a közösségi központokban. Honnan fogjuk hallani az igazságot arról, hogy mi történik a megszállt területeken? – kérdezte Tamar Zandberg, az ellenzéki liberális Merec párt vezetője a Kneszetben a vita során.

Izrael életében rendkívül fontos szerepet tölt be a hadsereg, így annak imázsára és moráljára a mindenkori kormányok nagyon odafigyelnek. Mivel minden izraeli köteles szolgálni a hadseregben, a fiatalok életében az ott töltött két, illetve három év meghatározó időszak, amelyet nem akarnak befeketíteni. Az izraeli politikában is főként olyanok tudnak magas pozíciót betölteni, akik komoly katonai múlttal rendelkeznek, sok háborúban vettek részt, hősies csatákban harcoltak Izraelért.

Az izraeli hadsereg túlkapásait így a politikai élet szereplői – a nagyon kevéssé befolyásos liberális pártok kivételével – nemigen ítélik el, s a társadalom se méri különösebben nagy súllyal az egyenruhában elkövetett bűncselekményeket.

A Megtörni a hallgatást civil szervezet leginkább nem is otthonról kapja a működéséhez szükséges támogatást, hanem külföldi kormányoktól, mint Nagy-Britannia, Svédország, Spanyolország vagy Németország, valamint többek között a Soros György amerikai mágnáshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítványtól.

 

Forrás: Magyar Idők