Lemond posztjáról Varga Judit igazságügyi miniszter

Új kihívások: Varga Judit aktív szerepet vállal majd az EP-választási kampányban Varga Judit igazságügyi miniszter vezetheti a Fidesz listáját a 2024-es európai parlamenti (EP-) választáson, ezért lemond posztjáról – írta szerdán a Magyar Nemzet. A miniszterrel készült interjúban a lap azt írta, hogy az értesüléseiket az igazságügyi miniszter nem kívánta megerősíteni, mert erről még a…

Részletek

Varga Judit: a magyar emberek és családok érdekeinek képviselete kiemelt feladata lesz a fogyasztóvédelemnek

(MTI) – A következő négy évben a magyar emberek és családok érdekeinek képviselete kiemelt feladata lesz a fogyasztóvédelemnek, ebben pedig az Igazságügyi Minisztériumnak mint szakmai irányítónak kiemelt szerepe van – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán kedden. Varga Judit a Facebookon közzétett bejegyzésében jelezte: a fogyasztóvédelmi politika új irányairól tartott előadást Salgó László közigazgatási…

Részletek

Varga Judit igazságügyi miniszter: a Digitális Szabadság Bizottság kérdésekkel fordult a Facebook regionális igazgatójához

Varga Judit, Magyarország Igazságügyi minisztere Forrás: Origo (MTI) – A Digitális Szabadság Bizottság levélben fordult a Facebook regionális igazgatójához, annak tisztázása érdekében, hogy a közösségi oldal felügyelőbizottságának eljárásában teljesülnek-e az átláthatóság és a politikai semlegesség követelményei – közölte az igazságügyi miniszter kedden Facebook-oldalán. Varga Judit bejegyzésében jelezte: a koronavírus-járvány alatt sem szünetelt a munka a…

Részletek