MNB: átlépte az 1000 milliárd forintot a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek állománya

(MTI) – A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pályázati rendszere révén 2017-ben elindult minősített fogyasztóbarát lakáshitelek állománya meghaladta az 1000 milliárd forintot április végén, ez több mint 79 ezer lakossági szerződést jelent. A jegybank pénteki közleménye szerint minden jelentős hitelintézet kínálja a konstrukciót, egy átlagos hónapban már 40-50 milliárd forintnyi az új folyósítás. A fogyasztóbarát lakáshitelek…

Részletek

Zuckerberg bejelentkezett a bronzéremre

A Facebook-alapító 79 milliárd dolláros vagyonnál jár a Bloomberg gazdaglistáján, ezzel még csak a negyedik, de közel van a harmadik helyhez. Ha Zuckerberg nagyobb tempóban tudja növelni a jövőben a vagyonát, mint a befektetéseiről ismert üzletember, Warren Buffett, akkor helyet cserélhetnek a Bloomgerg gazdaglistáján. Brutális bírságot varrnának a Google, a Facebook és a Twitter nyakába…

Részletek

AZ ELMÚLT NAPOK KÉT TERRORTÁMADÁSÁT IS MAGÁRA VÁLLALTA AZ ISZLÁM ÁLLAM

Mint ismert, Benjamin Hermann, akit hétfőn engedtek ki a börtönből kétnapos eltávozásra, másnap hátulról késsel rátámadt két járőrre az ország keleti részében található Liege központjában, elvette egyikük pisztolyát, majd agyonlőtte őket, valamint egy civilt is, aki a közelben ült az autójában. A merénylő ezután egy közeli iskolához menekült, ahol túszul ejtett egy takarítónőt. A különleges…

Részletek

Vesztegetés miatt emeltek vádat két pénzügyőr és három rendőr ellen

(MTI) – Vádat emeltek vesztegetés miatt két pénzügyőr és három rendőr ellen, akik a nagylaki határátkelőhelyen teljesítettek szolgálatot – tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben csütörtökön. A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult ügyben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség emelt vádat. A nyomozó ügyészek 2022. szeptember 13-án a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársaival együttműködve fogták…

Részletek

Labdarúgó NB I – Rossi: a bajnokság intenzitásának növeléséhez kellenek olyan csapatok, amelyek megszorongatják az FTC-t

Fotó: Wikipédia (MTI) – A bajnokság intenzitásának növeléséhez fontos lenne, hogy legalább három-négy csapat képes legyen fölvenni a versenyt a Ferencvárossal – jelentette ki Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szövetség RangAdó-díjátadóján – melyen az elmúlt szezon legjobbjait díjazták – az M4 Sportnak úgy nyilatkozott az olasz szakember, hogy jó lenne, ha az…

Részletek

50 év! Jubileumi ünnepség a Péczeli József Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában.

Leleplezték és átadták az iskola aulájában helyet kapó életfát. Putnok, egy különleges mérföldkőhöz érkezett. Egy olyan intézményt ünnepelt a közelmúltban, amely nem csupán iskola, hanem évtizedek óta a város szellemi és közösségi életének egyik oszlopa. Öröm és büszkeség: 50 éves lett a Péczeli József Általános és Alapfokú Művészeti Iskola. 25 éve folyik a művészeti képzés…

Részletek

Tamás István: Halotti búcsú unokatestvéremtől, Jolikától

  Leskó Istvánné Tamás István  Halotti búcsú unokatestvéremtől, Jolikától Sajnálom, hogy szó nélkül mentél el, hogy búcsúszóra már nem jutott időd, szemünkbe nézve nem mondhattad halkan, Isten veletek, már itt állok az Úr előtt. Előtted állt még annyi terv, remény, annyi mosoly, annyi boldog pillanat, szomorú halálod legyőzte sorsodat, s elvitt messzire, tőlünk távolabb. Hiányzik…

Részletek

Rasovszky Kristóf a királykategóriában lett világbajnok

 Rasovszky Kristóf nyerte a férfiak 10 kilométeres nyíltvízi versenyét. Rasovszky Kristóf megint történelmet írt: bár sok mindent nyert az elmúlt években, világkupákat, összetettet, volt vb- és Eb-első 5km-en, de egy „igazi” világverseny 10km-es aranyérme még hiányzott a kollekciójából. Most viszont az olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérme után vasárnap nem akadt ellenfele a királykategóriában s lett…

Részletek

Nyári autópálya-kisokos már online is

A magyar rendőrség tanácsai több tízezer szórólap mellett idén már okostelefonnal is elérhetőek. Az autópályán közlekedők számára készült kiadvány a nyári időszakra vonatkozó hasznos tanácsok mellett a közlekedéssel kapcsolatos legfontosabb közérdekű telefonszámokat és internetes elérhetőségeket is tartalmazza. A magyar, angol, német és román nyelven megjelent szórólapok a nyár folyamán elsősorban határátkelőhelyeken, benzinkutakon, valamint autópálya-pihenőhelyeken lesznek…

Részletek