Leskó Istvánné
Tamás István
Halotti búcsú unokatestvéremtől, Jolikától
Sajnálom, hogy szó nélkül mentél el,
hogy búcsúszóra már nem jutott időd,
szemünkbe nézve nem mondhattad halkan,
Isten veletek, már itt állok az Úr előtt.
Előtted állt még annyi terv, remény,
annyi mosoly, annyi boldog pillanat,
szomorú halálod legyőzte sorsodat,
s elvitt messzire, tőlünk távolabb.
Hiányzik hangod, kedves szavad zengése,
mosolyod fénye, mely szívünkig hatolt,
a két dolgos kéz, mely annyit fáradozott,
s amely szeretettel annyi jót alkotott.
Elbúcsúztunk tőled, gyermeked és családod,
testvéred, rokonod, kik szívéből szerettek,
barátok, szomszédok könnyes szemmel áltak,
őrizzük az emlékeket, mely bennünk maradt meg.
A gyász nehéz felhőként borul most fölénk,
de hisszük, hogy lelked békére talált,
s az örök világosság fénylő országában
megpihensz minden földi fájdalom után.
Az Úr vezessen csillagfényes útján,
angyalok nyissák meg előtted a kaput,
szeretteid várjanak az örök hazában,
hol nincs több könny, sem múló búcsú.
Gondolj ránk fentről, őrizd lépteinket,
ha elcsüggednénk, adj erőt nekünk,
s küldd áldásodat kik még a földön maradtunk,
hogy szívünkben tovább éljen szeretetünk.
Nem mondunk végső búcsút,hisszük,
hogy egyszer újra találkozunk,
s akkor már nem választ el bennünket semmi,
mert örökké együtt maradunk.
