Kezdőlap Kékfény NAV: kétmilliárdos költségvetési csalást megvalósító bűnszervezetet számoltak fel

NAV: kétmilliárdos költségvetési csalást megvalósító bűnszervezetet számoltak fel

862
0

(MTI) – A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz őrző-védő céghálózatot működtető emberek ellen, akik kétmilliárd forintos kárt okoztak a költségvetésnek – közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a fő elkövetők – két Fejér megyei férfi – vagyonvédelmi szolgáltatásokat szerveztek, a dolgozók után azonban az adót és járulékokat nem fizették be. Az elkövetők az áfacsalással közel 700 millió, míg a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók és járulékok “megspórolásával” 1,3 milliárd forintos kárt okoztak az államnak.
A csaláshoz többszintű céghálózatot hoztak létre, a bukó cégek élére strómanokat ültettek. A bűnszervezetben a könyvelő is részt vett, aki a vezetőkkel megegyezve adóminimalizáló bevallásokat nyújtott be.
A NAV nyomozói országos akcióban számolták fel a szervezetet, IT-szakemberek, járőrök és a NAV Merkur bevetési egysége támogatásával 51 helyszínen tartottak házkutatásokat, összesen 15 gyanúsítottat hallgattak ki. Az elkövetők által okozott kár és a várható bírság biztosítására bankszámlákat zároltak, ingatlanokat, ékszereket és készpénzt foglaltak le 570 millió forint értékben.
A bűnszervezet tagjai közül három ember letartóztatásáról már döntött a Székesfehérvári Járásbíróság.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here