Kultúra-fesztivál-program A Csík Zenekar és Presser Gábor is fellép a PanyolaFeszten

(MTI) – A Csík Zenekar, Presser Gábor, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, a Szabó Balázs Bandája, valamint a Bohemian Betyars is fellép augusztus 2. és 4. között a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei PanyolaFeszten. A 13. alkalommal megszervezett rendezvényen a neves fellépők mellett „portaprogramokkal”, színházi produkciókkal, templomlátogatással és pajtaszínházi előadásokkal is találkozhat a közönség – emelte ki Muhari…

Részletek

George Cukor  – Hollywood csillaga

George Cukor New York – ban egy magyar zsidó család gyermekeként látta meg a napvilágot. Először, segédrendezőként kezdett el dolgozni egy színháznál, majd az 1920-as évek elejétől, mint rendezőként dolgozott a Broadway-on. A hangosfilm megjelenésével Hollywoodba utazott, mivel erősen kötődni kezdett a filmszakmához. 1929-ben a Paramount Picturesnél került alkalmazásba, mint dialógrendező. Itt hamarosan ugrott párlépcsőt…

Részletek

Zuckerberg bejelentkezett a bronzéremre

A Facebook-alapító 79 milliárd dolláros vagyonnál jár a Bloomberg gazdaglistáján, ezzel még csak a negyedik, de közel van a harmadik helyhez. Ha Zuckerberg nagyobb tempóban tudja növelni a jövőben a vagyonát, mint a befektetéseiről ismert üzletember, Warren Buffett, akkor helyet cserélhetnek a Bloomgerg gazdaglistáján. Brutális bírságot varrnának a Google, a Facebook és a Twitter nyakába…

Részletek

Ismét megrendezik a Hortobágyi Lovasnapokat

Az 52. Hortobágyi Lovasnapokat július 6.és 8. között rendezik meg a mátai lovaspályákon és a kilenclyukú híd térségében – közölték a szervezők csütörtökön a helyi nagy csárdában tartott beharangozó sajtótájékoztatón. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere utalt arra, hogy a megyeszékhely önkormányzata Főnix rendezvényszervező cégével tavaly kapcsolódott be először…

Részletek

Élményközpont nyílik Budapesten

A világ egyik legmodernebb interaktív kiállításával nyílik meg az Andrássy élményközpont pénteken az egykori Párisi Nagy Áruház épületében. A Future Park nevű tudományos játszótér, interaktív kiállítás Európában elsőként Budapesten nyílik meg. Négy hónapon keresztül lesz látogatható. Nyolc speciális játékkal fejlesztik a gyerekek készségeit, interaktív módon. A Future Park kiállítást a japán teamLab művészeti kollektíva dolgozta…

Részletek

Több pénzt költ a Sziget a fellépőkre

MTI Fotó: Balogh Zoltán Idén a korábbinál több nemzetközi sztár ad koncertet a Sziget fesztiválon, miután a befektetőkkel közösen 12 százalékkal 8,6 milliárd forintra tudták növelni a költségvetést, és csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhetnek – mondta el Kádár Tamás főszervező. Az idei húzónevek között van az első magyarországi koncertjére készülő amerikai dalszerző-énekesnő Lana…

Részletek

William Fox a filmipar óriása

Fox a magyar származású amerikai filmgyáros William Fox, eredeti nevén Fried Vilmos, magyar származású amerikai filmgyáros, producer, a Fox Film Corporation és a Fox West Coast Theatres mozihálózat alapítója. Tolcsván született, 1879. január 1.-jén. Kilenc hónapos korában a család az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, és a gyerek nevét Fuchs családnevű édesanyja után William Foxra íratták….

Részletek

Emlékpadot avattak Fábián Juli tiszteletére

Különleges padot avattak Fábián Juli emlékére. A tavaly év végén, fiatalon elhunyt énekesnő egyik kedvenc helye a Normafa volt, sokat sétált erre és merített inspirációt a környezetből. Mostantól az ő neve is szerepel az egyik padon. Normafán található az elhunyt énekesnő kedvence padja, melyre most a neve is felkerült (Forrás: szorfdeszka.hu / Szimfonik Liv3 @…

Részletek