Az óvónők is megkapják a 32,2 százalékos béremelést

 – Az ország minden óvónőjének januári bére már 32,2 százalékkal megemelt bér lesz, a következő évben pedig további 11 százalékkal emelkedik a keresetük – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára kedden a Nógrád vármegyei Vizslás községben. Rétvári Bence a helyi óvoda bővítésének és felújításának átadásán tartott ünnepségen kijelentette: a kormány számára kiemelt cél az óvodák…

Részletek

Kormány-honvédelem Költségvetés: még soha nem volt ennyi pénz a honvédelemre

(MTI) – Még soha nem volt ennyi pénz a honvédelemre – hangoztatta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken. Az államtitkár felidézte, jövőre mintegy 513 milliárd forint lesz a honvédelmi költségvetés. Azt is elmondta: ebből 150 milliárd forintot fordítanak haderőfejlesztésre. Németh Szilárd, az M1 aktuális csatorna…

Részletek

Előzzük meg a gépkocsi feltöréseket

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a megelőzés fontosságára hívja fel a figyelmet. Nyáron a nagy melegben, vagy épp a nyaralás ideje alatt gyakrabban vagyunk feledékenyebbek, figyelmetlenebbek. Jász-Nagykun-Szolnok megyében az utóbbi hetekben több gépkocsifeltörés is történt. Több esetben az autótulajdonosok könnyelműsége is hozzájárult a bűncselekmények bekövetkezéséhez, hiszen járműveikben, látható helyen hagyták mobiltelefonjukat, táskájukat, pénztárcájukat. Az elkövetőknek akár…

Részletek

Putnoktól Budapestig – Amikor elszabadult a gonosz – Gábori György élete és példamutatása

Fotó:Wikipédia Vannak könyvek, amelyeket nemcsak olvasni érdemes, hanem emlékezetbe vésni is. Gábori György, Amikor elszabadult a gonosz című önéletrajzi kötete ilyen mű. Nem csupán a XX. század két totális diktatúrájának – a nácizmusnak és a kommunizmusnak – embertelenségéről szól, hanem arról is, hogy miként lehet embernek maradni az embertelenség közepette. Gábori azok közé tartozik, akik…

Részletek

Ma van a kommunizmus áldozatainak napja

Az 1956-os forradalom költője, Pesti József 1952 és 1956 között titokban írt verseiben megjósolta a forradalmat. Október 23-án az Országház előtt beszédet mondott a forradalmi tömeg előtt, és idézett a Parlament című verséből, ezért el kellett menekülnie az országból. Ötvenhétben mint a forradalom költője – 1956-ot képviselve – a latin-amerikai államokba kapott meghívást, majd az…

Részletek

Portré: Rencsok Máriával. A motor és a ló nyergében is jól érzi magát

Mária a szlovákiai Felvidéken él. Szereti az állatokat, különösképpen a lovakért rajong. Közel két éve lovagol, de a motorja nyergében is jól érzi magát. Az I. Görgey emléktúrán figyeltem fel rá először, ahol magyaros ruhájával híva fel elsősorban a figyelmet magára. – Látom, szereted a lovakat. Mikor gondoltad úgy, hogy nemcsak, mint néző veszel részt…

Részletek

Orbán: májusban meg kell változtatni az európai politikát

(MTI) – A bevándorláspárti és a bevándorlásellenes európai képviselők csatája még nem dőlt el, a mérkőzést meg kell vívni, és májusban az európai parlamenti (EP) választáson meg kell változtatni az európai politikát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő kifejtette: ma az EP-ben és az Európai…

Részletek

Húsüzemek működését függesztette fel Békés megyében a Nébih

(MTI) – Élelmiszer biztonsági és higiéniai jogsértések miatt két Békés megyei húsüzem működését függesztette fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az eljárások folyamatban vannak, a vállalkozások több százezer forintos, akár milliós nagyságrendű bírságra számíthatnak – közölte a hivatal kedden az MTI-vel. A Nébih közölte, hogy a Megyer Vágóhíd Kft. pácolt sonkát, zsírt és töltelék árut…

Részletek

Fegyvereket foglaltak le Miskolcon

A kép illusztráció Engedély nélkül tartott fegyvereket foglalt le a rendőrség Miskolcon – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel kedden. Dobi Tamás elmondta: a Miskolci Rendőr kapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen végrehajtott hétfői akciójukban több lőfegyvert, vagy annak utánzatát foglalták le egy miskolci ingatlanban. A rendőrség lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés…

Részletek

Emlékezzünk! Június 4. A nemzeti összetartozás napja: múlt, jelen, jövő

Képek:Tamás István Június 4. a magyar történelem egyik legfájóbb emléknapja. 1920-ban ezen a napon írták alá a trianoni békeszerződést, amely nemcsak területet, hanem közösségeket, sorsokat, családokat szakított szét. A történelmi Magyarország térképe drámaian megváltozott, az ország területének több mint kétharmadát, lakosságának több mint felét elveszítette. A határok mesterséges újra rajzolása azonban nem tudta és nem…

Részletek