Fotó:Wikipédia
Vannak könyvek, amelyeket nemcsak olvasni érdemes, hanem emlékezetbe vésni is. Gábori György, Amikor elszabadult a gonosz című önéletrajzi kötete ilyen mű. Nem csupán a XX. század két totális diktatúrájának – a nácizmusnak és a kommunizmusnak – embertelenségéről szól, hanem arról is, hogy miként lehet embernek maradni az embertelenség közepette. Gábori azok közé tartozik, akik a történelem két legkegyetlenebb gépezete, a Dachaui koncentrációs tábor és a recski munkatábor, poklát is megjárták, s mégis megőrizték emberségüket és erkölcsi tartásukat.
A könyv igazi súlya mégsem csupán a borzalmak részletes leírása, bár azok is megrendítőek, hanem az a belső derű, irónia és szabadságvágy, amely átsugárzik Gábori sorain. Egy kamasz, aki náci tankokat próbált felrobbantani, nem hősködik, egyszerűen csak természetesnek tartja, hogy nem hajlik meg a zsarnokság előtt. Kínzóinak mindig a szemébe mondta az igazat, akkor is, amikor ez az életébe kerülhetett volna.
Ez a természetes bátorság és erkölcsi következetesség az, ami kiemeli őt a túlélők közül. Életét nem mártírként, hanem cselekvőként élte, aki a borzalmakon is képes volt némi derűvel túllépni. Talán éppen ez a könnyedség és emberi méltóság az oka annak, hogy könyve Kanadában, ahol élete második felét leélte, máig ható siker lett.
A magyar olvasó számára a mű különösen értékes, hiszen nemcsak egy vakmerő ember szerény vallomása, hanem egyúttal hiteles történelmi dokumentum is, minden hivalkodás nélkül. Gábori úgy tárja elénk életét, mint egy regényt: sodróan, mégis elgondolkodtatóan.
Putnoktól Budapestig
A történet Putnokon kezdődik, ahol Gábori felmenői a 19. század végén telepedtek le a zsidóüldözések elől menekülve. Déd apja borkereskedő volt, aki még az 1848–49-es szabadságharcban is részt vett. A család gyorsan asszimilálódott, s az életük központjává váló kisvárosnak aktív polgáraivá váltak.
Gábori György 1924-ben született. Már gyermekkorában megmutatkozott vezetői hajlama. Tivadar nevű barátjával megalapította a „Sárga Veszedelem” nevű gyerekbandát. A zsidótörvények következtében azonban hamar korlátokba ütközött: apja boltját bezárták, tanulmányait megszakították. A fővárosba került Lina nénikéjéhez, ahol egy bőrüzemben kezdett dolgozni, miközben gyorsan bekapcsolódott a szociáldemokrata mozgalomba. Tizenhét évesen már plakátokat ragasztott, szakszervezeti tanfolyamokra járt, Trockijt olvasott, és Justus Pál tanítványává vált.
A történelem viharában
A háború éveiben Gábori végig a rendszer ellen harcolt. A nyilasokkal való brutális összetűzések, a plakátkampányok, az illegalitásban végzett politikai munka mind-mind arról tanúskodnak, hogy számára az igazság nem elvont fogalom volt, hanem személyes kötelesség. Mindez súlyos következményekkel járt: előbb a nácik, majd később a kommunisták börtöneit is megjárta.
Édesanyját, akit hiába próbált Budapestre hozni, Auschwitzba deportálták. A tragédia mélyen érintette, de nem törte meg. A túlélés után a forradalom és a remény következett, majd az emigráció és a tengerentúli élet. Kanadában telepedett le, ám múltját soha nem tagadta meg. Írásai, különösen e könyve, tanúságtételek, nemcsak a borzalmakról, hanem a bátorságról is.
Emléke és üzenete
Putnokon ma kevesen tudják, ki volt Gábori György, pedig a kisváros múltjának része ő is, ahogyan a többi zsidó család is, akik az ipart, a kereskedelmet, a kultúrát gazdagították. Feladatunk, hogy ne hagyjuk feledésbe merülni történetüket.
Gábori nem csak a történelmi szenvedés krónikása, hanem a civil bátorság megtestesítője. Könyve figyelmeztetés és inspiráció, hogy az igazságot kimondani mindig kötelesség, és a legsötétebb időkben is van helye a jellemnek.
„Amikor elszabadult a gonosz” – egy olyan könyv, amely emlékeztet arra, milyen törékeny a szabadság, de milyen erős lehet az ember.
Egy elfeledett hős nyomában
Mindig is érdekelt a putnoki zsidóság története. Az a világ, amely egykor a kisváros szerves része volt, ma már alig él az emberek emlékezetében. Egy véletlen folytán ismerkedtem meg az egyik legbátrabb putnoki zsidó ember, Gábori György életútjával, sorsával, amely egyaránt átszelte a történelem legsötétebb korszakaiban a náci és kommunista diktatúrát.
Életem egyik különleges élménye egy költőfesztiválhoz kötődik, ahol a zsűri elnöke nem más volt, mint Faludy György, a magyar költészet egyik örök lázadója. Faludy nemcsak a verseimért ismerte el munkámat, megkaptam tőle a Faludy Arany oklevelet és a Békés Megyei Rendőrkapitányság különdíját, hanem emberileg is felfigyelt rám. Amikor megtudta, hogy putnoki vagyok, elmosolyodott és beszélgetni kezdtünk. Ekkor árulta el, hogy ő sorstársa volt Gábori Györgynek, és együtt voltak a koncentrációs táborban, valamint a recski munkatáborban.
Ez a vallomás egy egész életutat nyitott meg előttem. Sokat beszélgettünk még, majd telefonszámot cseréltünk. Másnap valóban csörgött a telefon, Faludy hívott, ahogy ígérte. Bediktálta nekem Gábori kanadai címét, én pedig egy írógépen megírt levélben vettem fel vele a kapcsolatot. Akkoriban még így működött a világ: toll, papír, posta. Gábori válaszolt, és rövid levelezésbe kezdtünk, majd halála után feleségével, Ibolyával is leveleztem még egy ideig. Egy rendkívül kedves, melegszívű asszony volt, írt a hétköznapjaikról, kirándulásaikról, életük kis örömeiről.
Gábori nem sokkal később elhunyt. Nem ismerték el eléggé életében, és sajnos halála után sem. Pedig könyve, Amikor elszabadult a gonosz egy kivételes ember tanúságtétele. Nem önsajnálatból íródott, nem vágyott hőssé válni, ő az igazság kimondását tekintette természetesnek. Egyike azon nagyon keveseknek, akik mind a náci, mind a szovjet elnyomás ellen felemelték a hangjukat, és vállalták is ezért a legsúlyosabb következményeket.
Putnokon azonban, ahol született, ahol családja egykor megbecsült tagja volt a közösségnek ,alig tudtak-nak róla valamit. Pedig a Gábori család (akkor még Gross néven) már a 19. században Putnok gazdasági és kulturális életének fontos szereplője volt. Ükapja az 1848–49-es szabadságharcban harcolt, családjuk virágzó borkereskedést működtetett, mígnem a zsidótörvények miatt mindent el kellett veszíteniük.
Büszke vagyok arra, hogy sikerült elindítanom egy Wikipédia-oldalt, amely szakemberek közreműködésével méltón mutatja be Gábori György életútját. Sikerült kapcsolatot teremtenem testvérével, aki akkoriban Gyöngyösön élt, valamint megtudtam, hogy lánya valahol Franciaországban él. Ezek az apró mozaikok együtt egy nagy képet rajzolnak ki, egy olyan életét, amely megérdemli, hogy emlékezetünk része legyen.
Putnok méltó módon kezeli a Serényi grófok emlékét, emlékezetét. A zsidóság temetőjét is rendben tartja, hiszen ezek a zsidó családok is jelentős szerepet vállaltak a kisváros fejlődésében, építészetében. Gábori György neve, élete, erkölcsi tartása és emberi nagysága példát mutat minden nemzedéknek.
Kötelességünk emlékezni, és emlékeztetni, mert Gábori György nemcsak egy történelmi figura, hanem a lelkiismeret hangja is, és a miénk is, putnokiaké.
Tamás István
