Tamás István: Pedagógusnap a Soldos Emilia Óvodában

 Borbáth Lászlóné – Guba Katalin Fotó:Tamás István A Pedagógusnap alkalmából Putnok város vezetése tisztelettel és hálával köszöntötte a Putnok városában működő Soldos Emília Óvoda–Bölcsőde pedagógusait és valamennyi dolgozóját. A pedagógusok áldozatos munkája felbecsülhetetlen érték. Ők azok, akik nap, mint nap szeretettel, türelemmel és odaadással kísérik végig a gyermekeket életük első, meghatározó éveiben. Az ünnepi alkalmon…

Részletek

Késes támadás Hágában

A merénylet délután 15 óra körül történt. A hágai Alkalmazott Tudományok Egyeteme (THUAS) előtt egy férfi megkéselt három embert. A rendőrség lábon lőtte a merénylőt – közölte a Regio15 nevű holland rádió.A De Telegraaf és az Algemeen Dagblad című holland lapok szerint a merénylő azt kiáltotta, hogy: Allahu akbar.

Részletek

Egy végig izgalmas interjú, a Párizsban élő Arthur Z. Balogh íróval, kongói zsoldos katonával.

Belgiumban a „Hors Concours” politikai folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott évekig, valamint a „Jeune Europa” munkatársaként is tevékenykedett. 1960 – ban Árpád díj Díszoklevelet kapott. Több, mint 10 évet töltött Kongóban és Burundiban, ahol részt vett, Stanleyville felszabadításában. A könyvek iránt mindig nagy érdeklődést tanúsított, hiszen Bujumburában (Burundi) jól menő könyvkereskedése volt. Párizsban1972-ben Hubert Labat állnéven látott…

Részletek

A 16 éves Kovács Bálint tovább remekel a gyorsaságimotoros német bajnokságban

(MTI) – Kovács Bálint, a H-Moto Team 16 éves versenyzője mindkét futamon második lett a gyorsaságimotoros német bajnokság Suzuki Cup kategóriájának hétvégén rendezett idei második viadalán, a belgiumi Zolderben. A fiatal pilóta ezzel a teljesítménnyel az összetett pontverseny második helyén áll, hátránya 10 pont az éllovassal szemben. „A hétvégénk nem volt zökkenőmentes, sok gondunk volt…

Részletek

Az EP jóváhagyta a drónok biztonságos reptetését célzó szabályokat

MTI) – Az Európai Parlament (EP) jóváhagyta a drónokra és a drónt irányítókra vonatkozó szabálytervezetet – közölte az uniós parlament sajtóosztálya kedden. Az EP strasbourgi plenáris ülésén támogatott új jogszabály célja, hogy egységes biztonsági előírásokat fektessen le az unióban a pilóta nélküli légi járművek közlekedésére vonatkozóan, a gyártók számára pedig megteremtse a termék- és szolgáltatásfejlesztéshez…

Részletek

Te kitöltötted már? A Nemzeti Konzultáció: Felelősség és jövőkép

  A Nemzeti Konzultáció lehetőséget biztosít arra, hogy a magyar emberek véleményt nyilvánítsanak az országot érintő fontos kérdésekről. Mindez túlmutat a napi politikai vitákon; a konzultáció célja az, hogy közösen alakítsuk ki hazánk jövőképét, amely nemcsak a jelenlegi generációkra, hanem az utánunk következőkre is hatással lesz. Minden jó érzésű magyar ember kötelességének érezhetné, hogy részt…

Részletek

A férfi kézilabda-válogatott kijutott a vb-re, a női pedig az Eb-re

(MTI) – A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári, egyiptomi világbajnokságra, a női csapat pedig a decemberi, dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságra, miután az európai szövetség (EHF) pénteken törölte a két selejtezősorozat hátralévő mérkőzéseit a koronavírus-járvány miatt. A férfi válogatott egy oda-visszavágós párharc során Bosznia-Hercegovinával találkozott volna, míg a magyar női csapat Montenegró ellen kétszer,…

Részletek

A válási sárdobálás ellenére Hosszú Katinka ismét nyert

A 200-on aratott pénteki sikere után Hosszú Katinka szombaton 400 méteres vegyesúszásban sem talált legyőzőre a kaliforniai Irvine-ban. A háromszoros olimpiai bajnok klasszis – aki csütörtökön jelentette be, hogy véget ért a munkakapcsolata edzőjével és férjével, Shane Tusuppal – a Speedo Grand Challenge honlapja szerint 4:39.51 perces eredménnyel diadalmaskodott. Hosszú vasárnap 100 méter háton és…

Részletek