Kezdőlap Kékfény Szakértő: egyre több halálos balesetet okoznak mobiltelefon-függő sofőrök

Szakértő: egyre több halálos balesetet okoznak mobiltelefon-függő sofőrök

78
0

Fotó: Wikipédia

(MTI) – Súlyos következményekkel járhat a mobiltelefon-függőség: Európa-szerte egyre több halálos balesetet okoznak telefonozó sofőrök – mondta Szűts Zoltán médiakutató az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Évente többször történik, a legutóbb pénteken volt a közösségi médiában élőben közvetített baleset, a sofőr figyelmét elvonta a videózás, a négy román utas közül ketten meghaltak – fűzte hozzá.
Elmondta: ez az új technológia folyamatos önreprezentálásra késztet és a beérkező megerősítések – kedvelések, hozzászólások – hatására folytatják a tevékenységet a felhasználók.
Szűts Zoltán szerint a mobiltelefon-használat veszélyeire leginkább a média által lehetne felhívni a figyelmet, emellett fontosnak tartja, hogy már általános iskolás korban megismerjék a fiatalok ezt a témát.
A kutató kitért arra: külföldön már több bizarr megoldás született a mobillal gyalogosan közlekedők védelmére, a kínai járdákon külön sávot alakítottak ki, ahol a közlekedési lámpákat a földre helyezték, ezzel megkönnyítve a telefonozás közbeni gyalogos közlekedést – tette hozzá a médiakutató.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here