a Sargentini-jelentés bosszú Magyarországgal szemben

(MTI) – A nyilvánvaló bosszú Magyarországgal szemben, amiért elutasította az illegális bevándorlást, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerint. Menczer Tamás hétfőn az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, a jelentésben vannak hazugságok, és olyan régi ügyeket is előszedtek benne, amelyeket már régen lezártak az Európai Unió (EU) különböző fórumain….

Részletek

Több mint félmilliárd forintot lopott el a netbankos csalómaffia

Az eddiginél kifinomultabb módszert alkalmaz a netbankolásokra szakosodott csalómaffia, amire egy miskolci, közpénzeket is kezelő egészségügyi társaság feljelentése irányította rá a hatóságok figyelmét – írta szombati számában a Magyar Idők. A miskolci cég számlájáról, annak tudta nélkül hatmillió forintot utalt el egy netbanki csalómaffia belföldi magánszámlára. A cég feljelentése nyomán egy kis hegyi faluban élő…

Részletek

Lelőtték a rendőrök az egykori Vészhelyzet-szereplőt

A színésznő a helyszínen életét vesztette. A 49 esztendős amerikai színésznő, Vanessa Marquez nem hagyott mély nyomokat a filmművészetben, de azért a nálunk is nagy sikerrel vetített kórházi sorozat, a Vészhelyzet első néhány évadában Wendy nővérként ismerhette meg a közönség. A régóta nem aktív színésznő pasadenai otthonához hívták ki a rendőröket, mert az zavartan viselkedett….

Részletek

Jenei Szilveszter, egyik legjobb magyar könnyűzenei dalszerzőnk

A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ szervezésében kerül megrendezésre Kinek mondjam el? Jenei Szilveszter 70/50  életműkoncertjére. Vendégek: Fenyő Miklós, Friderika, Keresztes Ildikó, Varga Miklós, és még sokan mások. A hetedik ikszéhez közeledő legsikeresebb magyar Eurovíziós dalszerző és előadóművész ötven év történetét „meséli el” zenés formában. Két eMRTon díj, egy Aranyzsiráf-díjas album, öt arany- és…

Részletek