Fotó: Facebook
Búcsú Soós Árpád rendezőtől
Vannak emberek, akiknek a munkája észrevétlenül válik mindennapjaink részévé. Ott vannak a képernyőn, történeteket mesélnek, művészeket, alkotásokat, tájakat és emberi sorsokat hoznak közelebb hozzánk. Nevük talán nem mindenki számára ismerős, munkájuk mégis maradandó nyomot hagy a kultúrában. Soós Árpád, a Magyar Televízió aranykorának egyik alkotója ilyen ember volt.
„Fia, Soós Gyula szomorú sorokkal adta hírül, hogy édesapja, Soós Árpád 82 éves korában, 2026. október 19-én elhunyt.” Szavai nem csupán egy szeretett édesapa elvesztéséről szólnak, hanem egy olyan életútról is, amelyben a hivatás, a kitartás és az emberi kapcsolatok különleges szerepet kaptak.„Az MTV az életét jelentette” – írta fia. Ennél tömörebben talán nem is lehetne megfogalmazni, mit jelentett számára a televíziózás. Egyetlen munkahelye volt, ahol évtizedeken át dolgozott, tanult, fejlődött, és ahol a munkatársakkal kialakult barátságok is megszépítették az életét.
Érettségi után került a Magyar Televízióhoz, kezdetben vágógyakornokként. A szakma alapjait a mindennapi munka során sajátította el, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után rendezőként folytatta pályáját. Negyven év alatt hosszú utat tett meg: a vágóasszisztensi feladatoktól eljutott a többszörösen díjazott főrendezői rangig. Ez az életút önmagában is a szorgalom, a szakmai alázat és a hivatás iránti elkötelezettség példája.
Soós Árpád elsősorban dokumentumfilmek, ismeretterjesztő műsorok és portréfilmek rendezőjeként dolgozott. Olyan alkotó volt, aki a kultúra, a művészet és az emberi teljesítmények bemutatásában találta meg a maga világát. Munkái révén festőművészek, szobrászok, építészek és más alkotók kerülhettek közelebb a nézőkhöz. A kamera segítségével nemcsak arcokat és műveket mutatott meg, hanem betekintést engedett az alkotás mögött rejlő emberi világba is.
Nevéhez fűződik többek között az Amerigo Tot című portréfilm, a Magyar kápolna a Vatikánban című dokumentumfilm, valamint a Műteremben című képzőművészeti sorozat is. Rendezőként számos művész portréját készítette el, köztük Mácsai István, Szabó Iván, Varga Imre és Szász Endre bemutatását. Későbbi munkái között építészeti, családtörténeti és kulturális dokumentumfilmek is szerepeltek. Ezek az alkotások nemcsak a maguk korában szolgálták a művelődést, hanem a későbbi nemzedékek számára is értékes emlékeket őriznek.
Munkásságát számos elismeréssel jutalmazták. Tíz MTV-elnöki nívódíja mellett szakmai díjakat kapott a Szolnoki Képzőművészeti Filmszemlén, a Magyar Játékfilmszemlén és a párizsi dokumentumfilm-fesztiválon is. A Kamera Hungaria elismerése ugyancsak pályájának fontos állomása volt.
Ám egy ember életének értékét nem kizárólag a díjak és a szakmai címek mutatják meg. Legalább ennyire fontos az a szellemi örökség, amelyet maga után hagy, azok az értékek, amelyeket munkájával közvetített, és azok az emberi kapcsolatok, amelyek életét gazdagították.
A televíziózás egykori aranykorának alkotói olyan világot teremtettek, amelyben a kultúra, a tudomány és a művészet otthont kapott a képernyőn. Munkájukhoz türelem, felkészültség és csapatmunka kellett. Egy-egy műsor mögött szerkesztők, operatőrök, vágók és rendezők közös erőfeszítése állt. Soós Árpád ennek a szakmai közösségnek volt elkötelezett tagja, aki négy évtizeden át szolgálta a magyar televíziózást.
Most, hogy elment, fia és családja számára pótolhatatlan űr marad utána. A szakma pedig egy olyan rendezőtől búcsúzik, aki munkájával hozzájárult a magyar televíziós kultúra értékeinek megőrzéséhez.
A felvételek megmaradnak. A filmek újra lejátszhatók, az arcok ismét megelevenedhetnek a képernyőn, és a régi műsorok felidézhetik egy letűnt korszak hangulatát. Mert az igazi alkotók munkája túléli őket: ott marad az emlékezetben, a megőrzött képkockákban és mindazok szívében, akiknek valaha örömet, tudást vagy maradandó élményt adott.
Nyugodjon békében Soós Árpád!
Emlékét őrizzék meg a családtagok, a barátok, egykori munkatársak és mindazok, akik tisztelték munkásságát. Életműve a magyar televíziózás történetének része marad.
Tamás István
