Egekig felér a lángoló tűz
Szikrái csillagokkal fénylenek
Olthatatlan vágy varázsos világa
Lelkünket betöltő végzetek
A tűz nem alszik, míg tápláléka
Nap mint nap megterem
Apró ágak mindkettőnk kezéből
Örök parázsként őrizve meg
Egy rönk, s a láng újra lobban
Lelkünk ismét egymásba szárnyaló
Szívünket melengető, örök parázs
Együtt őrizve sosem hamvadó
Tisztelet és elfogadás az ág, a rönk
A szeretet az, mi minden nap ráteszi
Egymás szabadságát is vigyázva
Ezt egyikünk szíve sem feledi
