Ma van vízkereszt

Foto: Tamás István (MTI) – Ma van vízkereszt, vagyis Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A katolikus egyházban vízkereszt parancsolt ünnep, vagyis a híveknek kötelező szentmisén részt venniük – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel. Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának, Jézus születésének…

Részletek

Kiraboltak egy máriapócsi benzinkutat, elfogták a gyanúsítottat

(MTI) – Kiraboltak egy máriapócsi benzinkutat szombat délután, az esetet egy szolgálaton kívüli rendőr jelentette, a gyors intézkedések eredményeként fél órán belül elfogták a feltételezett tettest – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap. A közlemény szerint a rablás során személyi sérülés nem történt. Az elkövető a megszerzett pénzzel Kállósemjén irányába menekült el gépkocsival. A rendőrök…

Részletek

Szakértő: kedvező a versenypiacon foglalkoztatottak számának növekedése

(MTI) – Tovább nőtt a versenypiacon foglalkoztatottak száma Magyarországon, ami azt is jelzi, hogy a közmunkában dolgozók közül egyre többen találnak munkahelyet – mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait elemezve. A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a 20-64 éves korcsoportban az Európai Unió 2020-ra 75…

Részletek

Kocsis Máté: Soros hadrendbe állította embereit

Fotó: Illusztráció (MTI) – A túlóratörvény elleni tüntetéseken olyan szervezetek is részt vesznek, amelyek tagjai fent vannak Soros György fizetési listáján – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Kocsis Máté szerint a szombati tüntetés már a májusi európai parlamenti választási kampány része. A fideszes politikus rámutatott: az EP-választáson az…

Részletek

A parklandi mészárlásról készült jelentés a floridai tanárok fegyverviselését javasolja

(MTI) – A floridai oktatási intézmények tanárainak felfegyverzését javasolja a tavalyi parklandi iskolai mészárlásról készült végleges jelentés – jelentette a CBS amerikai televízió floridai csatornája. A több mint 400 oldalas jelentés az oktatási intézmények védelmének teljes és mélyreható reformját javasolja. Ennek jegyében a többi között állást foglal a tanárok nem kötelező érvényű, de ajánlott felfegyverzése…

Részletek

Magyar Idők – Egyre több nyugdíjasnak éri meg dolgozni

(MTI) – Nem túl hosszú idő alatt akár meg is duplázódhat a nyugdíj mellett munkát vállalók létszáma – mondta a Magyar Időknek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Ebben szerinte annak a közteherviselési szabálynak is jelentős szerepe lehet, amelynek nyomán idén már csak személyi jövedelemadót kell fizetniük a nyugdíjas munkavállalóknak, járulékot nem. A változtatással egyébként…

Részletek