Drogfogás Magyarországon

MTI) – Több száz millió forintnyi kábítószert – 44 kilogramm marihuánát, 8 kilogramm kokaint és 2,5 kilogramm ketamint találtak a rendőrök Szurdokpüspökiben egy 52 éves férfi és 19 éves társa lakásán – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon. Azt írták, hogy a lakás pincéjében és padlásán több mint 55 kilogramm különböző fajtájú…

Részletek

Több nemzetközi légitársaság törölte járatait az Egyesült Államokba az 5G miatt

(MTI) – Több nemzetközi légitársaság bejelentette, hogy szerdától törölte járatait egyes amerikai repülőterekre, mivel attól tartanak, hogy az ott kiépített 5G hálózatok megzavarhatják a repülőgépek kritikusan fontos berendezéseit. Az Intarfax amerikai forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy az Emirates Airlines, az Air India, az All Nippon Airways és a Japan Airlines már törölte számos járatát. Az…

Részletek

Több mint 1,4 millióan kapják meg már februárban a családi adóvisszatérítést

MTI) – Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján több mint 1,4 millióan kapják kézhez a családi adó visszatérítést már februárban. Ez a szám még tovább nőhet, az adatok ugyanis még nem tartalmazzák a decemberi bér- és járulékadatokat – tájékoztatta az MTI-t Tállai András. Az év tizenkét hónapja közül a legnagyobb jövedelmet jellemzően a decemberi járulékbevallások…

Részletek