Tamás István: Halotti monológ
Most itt állok, és nem találom a szavakat. Pedig annyi mindent kellene még mondanom neked. Olyan csend lett hirtelen, mintha a szél is halkabban fújna, mintha az idő is megállt volna egy pillanatra, csak érted, csak miattad. Nézlek, és nem akarom elhinni. Nem akarom elfogadni, hogy most már nem szólsz, nem mosolyogsz, nem vagy itt…