A Digitális Jólét Hitelprogramról tartott sajtótájékoztatót az Innovációs és Technológiai Minisztérium

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (szemben j) beszédet mond a Digitális Jólét Hitelprogramról tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Magyar Fejlesztési Bank Nádor utcai székházában 2018. augusztus 27-én. Az asztalnál Juhász Edit, a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és közműszolgáltatásokért felelős államtitkára (b2) és Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója (b) ül. MTI Fotó: Máthé…

Részletek

A második negyedévben nőtt a csok-kihelyezés

A második negyedévben az előző negyedévinél és az egy évvel korábbinál is több családi otthonteremtési kedvezményt (csok) helyeztek ki a nagy kereskedelmi bankok, amelyek április-júniusban összesen hozzávetőleg 20 milliárd forint támogatást juttattak el az ügyfelekhez – közölték az MTI által megkeresett pénzintézetek. Az OTP Bank a második negyedévben 3470 támogatási szerződést kötött 11,5 milliárd forint…

Részletek

Jégeső is hullhat az égből

Északnyugat felől tovább növekszik a felhőzet, és éjszaka többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég: eleinte északnyugaton, keleten és délen elszórtan, éjszaka többfelé alakul ki eső, zápor, zivatar – néhol felhőszakadás, jégeső is lehet. Vasárnap többnyire erősen felhős lesz az ég, de eleinte keleten, délután nyugaton néhány órára kisüthet a nap, többfelé valószínű eső,…

Részletek

OKOS ZEBRA LESZ A VÁROSHÁZA ELŐTTI GYALOGÁTKELŐHELYNÉL

Még az ősszel megépül a Városháza előtt az az intelligens gyalogátkelőhely, amit a Generali a Biztonságért Alapítványhoz benyújtott pályázaton nyert el városunk. Az „okos zebra” legkésőbb október 31-én kerül átadásra. A Temető utcában a Knáb János utcai kereszteződésben lévő (a SZIA-hoz vezető) és a Fő utcában a Városháza előtti gyalogátkelőhelyek vonatkozásában is pályázott az önkormányzat, de…

Részletek

Magyar Idők – Felkészült a NAV a bevándorlási különadó beszedésére

MTI) – Felkészült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bevándorlási különadó beszedésére, az új adóteher szabályait következetesen számon fogja kérni az érintett szervezeteken – mondta a NAV-ot vezető államtitkár a Magyar Időknek. A napilap keddi számában Sors László hangsúlyozta, hogy az illegális bevándorlást támogató szervezetek adóügyi feladatai lényegében nem különböznek a vállalkozások kötelező teendőitől….

Részletek

Népszerűsítik a halfogyasztást a szigeten

A magyar tógazdaságokból származó napi ezer adag hallal népszerűsíti a halfogyasztást az Agrármarketing Centrum (AMC) a Kapj rá! kampányban a Sziget fesztiválon, a borfaluban – mondta Ondré Péter, az AMC ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn. Elmondta, hogy hideg halételekkel, halpástétommal, grillezett és rántott halakkal, például pisztránggal, ponttyal és harcsafalatokkal várják a fesztiválon a…

Részletek

Nőt ütött el a vonat Baranyában

Budapest, 2018. augusztus 10., péntek (MTI) – Halálra gázolt egy ismeretlen nőt egy tehervonat a Baranya megyei Sásd és Godisa vasútállomás között pénteken kora hajnalban – tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t. Kavalecz Imre közölte: helyszíni vizsgálat és a mentés miatt hét szerelvény késett a Budapest-Pécs vasútvonalon, ahol reggel fél hatkor indulhatott újra a forgalom….

Részletek

Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap

(MTI) – Négy településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: Balmazújvárosban, Felcsúton és Sorkikápolnán polgármestert, Pásztón településvezetőt és képviselőket is választanak. A Hajdú-Bihar megyei Balmazújvárosban a korábbi polgármester tisztségének megszűnése miatt kellett kiírni az időközi választást, a települést 2014 óta vezető Veres Margitot (független) ugyanis áprilisban hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt jogerősen öt év börtönre ítélte…

Részletek

Hőség – Első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki

MTI) – A tartós hőség miatt az egész országban első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára. Az MTI-hez szerda reggel eljuttatott veszélyjelzés szerint Budapesten, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében másodfokú a figyelmeztetés, mivel a napi középhőmérséklet 27 fok felett alakulhat. Az ország többi megyéjében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Az…

Részletek