ÁTADTÁK A VÁRADY BÉLA SPORTKÖZPONTOT, GYŐZÖTT A VASAS

„Nagy érdeklődés mellett végre ünnepélyes keretek között is átadásra került az elmúlt év során felújított Várady Béla Sportközpont! A széppé varázsolt létesítmény átadása során a leginkább várt esemény a Putnok FC és a Vasas FC barátságos mérkőzése volt, ami elsősorban a sportközpontunk névadójának emléke előtt volt hivatott tisztelegni.”  olvasható a Putnok Fc honlapján Az első…

Részletek

ÜNNEPÉLYES STADIONAVATÓ A VASAS EGYÜTTESÉVEL

Ami márciusban a nagy hóhelyzet miatt elmaradt, azt 2018. június 23-án bepótoljuk! Mint ismeretes, eredetileg március 24-én, az első tétmérkőzésünket megelőzően szerettük volna ünnepélyes keretek között átadni az elmúlt évben felújított Várady Béla Sportközpontot. Akkor az időjárás közbeszólt és a nagy havazás miatt nem tudtuk megtartani a jeles eseményt. Az Önkormányzat és a Putnok VSE…

Részletek

Hosszú Katinka ismételten aranyérmet nyert Monte-Carlóban

nyertForrás: DPPI/Stephane Kempinaire Hosszú Katinka arany-, Szilágyi Liliána ezüst-, Balog Gábor és Jakabos Zsuzsanna pedig bronzérmet szerzett vasárnap Monte-Carlóban, a Mare Nostrum úszóverseny-sorozat harmadik, egyben utolsó állomásának zárónapján. A viadal honlapja alapján a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú – aki szombaton 400 méter vegyesen győzött és 200 méter háton harmadik lett – ezúttal 200 méter vegyesen…

Részletek

Csercseszov elégedett, ünnepelnek az orosz lapok

(MTI) – Az orosz válogatott eltökéltségével bebizonyította, hogy méltó házigazdája a világbajnokságnak – jelentette ki Sztanyiszlav Csercseszov, az orosz válogatott szövetségi kapitánya a TASZSZ hírügynökségnek. Az orosz média kiemelten, ünnepi hangulatban foglalkozott pénteken azzal, hogy a hazai csapatnak a vb csütörtöki nyitómérkőzésén váratlanul fölényesen, 5-0-ra sikerült legyőznie a szaúdi válogatottat. „Fellélegezhetünk, megvan az első győzelem…

Részletek

A világbajnokság presztízsberuházás Oroszországnak

(MTI) – A Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője szerint a labdarúgó-világbajnokság egy „hangulatjavító presztízsberuházás” Oroszországnak, be akarják bizonyítani, hogy ők is „meg tudják csinálni”. Árok Norbert az M1 aktuális csatornán csütörtökön a világbajnokság gazdasági hatásairól azt mondta, az ország gazdasági növekedésén valamelyest lendíthet a sportrendezvény, de nem olyan sokat mind gondolnánk. Orosz szakértők szerint féléves…

Részletek

Masters súlyemelő Eb Budapesten félezer versenyzővel

MTI) – Szombattól jövő szombatig zajlik Budapesten a súlyemelők masters Európa-bajnoksága, amelyre harminckét országból több mint félezer 35 évnél idősebb  versenyzőt várnak. Az eseményt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Sportközpontjában bonyolítják le, a MAFC és az Ózdi Súlyemelő FC közös rendezésében. A szervezők tájékoztatása szerint a nevezések alapján 554-en lépnek a súlyzók mögé, bő…

Részletek

Mare Nostrum – Négy magyar arany, Hosszú kikapott 400 méter vegyesen

Négy számban is magyar győzelem született, Hosszú Katinka 400 méter vegyesen pedig második lett a Mare Nostrum úszóverseny-sorozat első, franciaországi állomásának vasárnapi versenynapján, Canet-en-Roussillonban. A viadal honlapja alapján Gyurta Gergely a szombati 400 méter vegyesen aratott sikerét követően ezúttal 1500 méter gyorson sem talált legyőzőre, 15:10.39 perces idővel diadalmaskodott. Késely Ajna 400 méter gyorson (4:07.69),…

Részletek

Megvan Felcsúton Pintér utódja

A Puskás Akadémia FC-t 2012 és 2015 között már irányító Benczés Miklós lett a felcsúti együttes új vezetőedzője – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A legutóbb Diósgyőrben dolgozó szakember edzői pályafutását is a miskolciaknál kezdte, ahol 2010 és 2012 között az első csapatot is irányította. A Puskás Akadémia FC-hez 2012 nyarán került, s első…

Részletek

Ki veheti át a Puskás Akadémiát?

Még alig jelentették be, hogy távozik a Puskás Akadémiától Pintér Attila, a csapat  vezetőedzője, és  szintén távozik Szalai László, a felcsúti csapat sután pótlás szakmai igazgatója is.  Mindenkit meglepett, amikor a Puskás Akadémia FC bejelentette, hogy közös megegyezéssel búcsúznak Pintér Attilától, a felcsúti csapat edzőjétől.A Nemzeti Sport felkereste Pintért, ő azonban nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

Részletek

Az EP elnökével tárgyalt Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délelőtt az Országházban fogadta Antonio Tajanit, az Európai Parlament elnökét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.A megbeszélésen részt vett Paolo Barelli, az európai úszószövetség (LEN) elnöke is, aki a LEN kongresszusára érkezett Budapestre. A felek a sporttal kapcsolatos eszmecserén túl aktuális európai politikai témákról is…

Részletek