Végrehajtották az első kivégzést nitrogéngázzal az Egyesült Államokban

  Az Alabama államban található atmore-i börtönben csütörtökön végrehajtották az első kivégzést nitrogéngázzal az Egyesült Államokban. Az ítéletet azt követően hajtották végre, hogy az elítélt, az 58 éves Kenneth Eugene Smith utolsó fellebbezését szerdán az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága elutasította. Smith arra hivatkozott, hogy alkotmányellenes a halálos ítélet végrehajtásának újbóli megkísérlése, tekintve, hogy 2022-ben már…

Részletek

Az Európai Unió átutalta az előirányzott 6 milliárd eurót a törökországi menekültek támogatására

Fotó: Illusztráció Az Európai Unió teljes mértékben felhasználta  a Törökországot támogató menekültügyi eszköz 6 milliárd eurós költségvetését, azaz átutalta az előirányzott teljes összeget a törökországi menekültek és a rászoruló helyi közösségek támogatására. Erről számolt be kedden az Európai Bizottság sajtóközleményében. Mindez – mint a közlemény rámutatott – összhangban áll az  EU és Törökország között 2016. márciusában létrejött…

Részletek

Giro d’Italia Valter Attila kerékpár

Valter Attila a mezőnnyel célba érve megőrizte az összetettben élen állónak járó rózsaszín és a legjobb 25 éven aluli versenyzőt illető fehér trikót a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny hetedik, pénteki szakaszán. A Notaresco és Termoli közötti 181 kilométeres etap során mindössze egy negyedik kategóriás emelkedő teljesítése várt a kerekesekre, így jó esély volt a…

Részletek

Hornung Ágnes: idén nyáron több mint 130 ezer résztvevőt várnak az Erzsébet-táborokba

    Zánka, 2023. június 27., kedd (MTI) – Idén nyáron több mint 130 ezer résztvevőt várnak az Erzsébet-táborokba – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden Zánkán. Hornung Ágnes közölte, az Erzsébet-táborok indulásakor, tíz évvel ezelőtt még csak néhány ezer gyerek tudott részt venni a programban, tavalyra ez a szám már 180 ezerre…

Részletek