Vannak emberek, akik nemcsak élnek egy városban, hanem maguk is a város részévé válnak.
Ilyen ember volt Dr. Ködmönné Dr. Laczkovich Katalin, Putnok közszeretetnek örvendő főorvosa, aki életének 72. évében, 2026. február 25-én távozott közülünk.
A szomorú hírt Putnok Város Önkormányzata tette közzé, mély megrendüléssel. A város saját halottjának tekinti doktornőjét és ebben a gesztusban benne van minden: a tisztelet, a hála, a veszteség súlya. Mert ő nem „csak” orvos volt. Ő kapaszkodó volt, bizalom, biztos pont egy sokszor bizonytalan világban.
1954-ben született Putnokon, bányászcsaládban. Édesapja főaknász, édesanyja adminisztrátor a helyi bányaüzemben. Ez a gyökér nem puszta életrajzi adat, hanem sorsformáló erő. A föld alatti világ keménysége, a bányászélet fegyelme, az összetartozás elemi tapasztalata végigkísérte pályáját. Amikor 1978-ban diplomát szerzett a Debreceni Orvostudományi Egyetem falai között, már tudta, vissza fog térni szeretett városába. Rövid ózdi kitérő után valóban hazajött és nem karriert építeni, hanem szolgálni.
A Putnoki Bányaüzem főállású üzemorvosaként élte meg a bányászat fénykorát és fájdalmas hanyatlását. Amikor 2000-ben bezárt a királdi üzem, és családok százai kerültek kilátástalan helyzetbe, ő ott maradt. Nemcsak receptekkel és igazolásokkal, hanem figyelemmel, együttérzéssel, emberi szóval. „Helyzeti előnnyel rendelkeztem” – mondta szerényen, utalva bányász szüleire. Valójában nem előny volt ez, hanem mély azonosulás: értette, mit jelent elveszíteni a munkát, a biztonságot, a jövőbe vetett hitet.
A rendszerváltás utáni egészségügyi átalakulás új kihívásokat hozott. Amikor mentora, Dr. Placskó Lajos 1992-ben nyugdíjba vonult, átadta neki a stafétát. És ő nemcsak átvette, hanem továbbvitte. Háziorvosként, üzemorvosként, a Központi Orvosi Ügyelet vezetőjeként dolgozott. 2001-ben pályázatok segítségével létrehozta a Központi Orvosi Ügyelet és Mentőállomás intézetét – nem a maga dicsőségére, hanem azért, hogy Putnok és környéke biztonságban legyen.
Szakmai munkáját országos szinten is elismerték: a Magyar Üzemorvosok Tudományos Társasága vezetőségi tagjaként tevékenykedett, 2002-ben pedig Almási Balogh Pál-emlékdíjjal tüntették ki, de talán még ennél is beszédesebb az a 2019-es jelölés, amelyben páciense így fogalmazott: „Putnokon mindenki hozzá akar tartozni.” Ez a mondat nemcsak szeretetet, hanem bizalmat is jelent. Azt, hogy az orvos és a beteg között valódi kapcsolat született.
Reggeli héttől dolgozott. Nem írt fel feleslegesen gyógyszert. Folyamatosan képezte magát, konferenciákra járt, rendelőjét korszerű eszközökkel szerelte fel, de a legfontosabb „műszere” mindig az embersége maradt.
A közéletből is kivette a részét: képviselőként, a városi népjóléti bizottság tagjaként, majd elnökeként, valamint a Putnok Városért Egyesület elnökeként hosszú éveken át dolgozott a közösségért. Nem hivalkodóan, nem rivaldafényben, hanem csendes, szerény és kitartó munkával.
Most Putnok gyászol. Egy orvost, egy vezetőt, egy közéleti személyiséget, de mindenekelőtt egy embert. Olyan embert, aki számára a hivatás nem munkaidőt, hanem élethosszig tartó elköteleződést jelentett.
Vannak hiányok, amelyeket nem lehet betölteni, csak magunkba hordozni. Dr. Laczkovich Katalin ilyen hiányt hagy maga után, de az a szeretet és tisztelet, amely körülvette, nem múlik el. Ott él majd minden megmentett életben, minden szavunkban, minden putnoki család történetében, emlékében.
Tamás István
