Szíjjártó Péter Izraelben

MTI Fotó: KKM A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Tzachi Hanegbi regionális ügyekért, az izraeli-palesztin békefolymatért felelős miniszter találkozója az izraeli parlamentben, a knesszetben, Jeruzsálemben 2018. július 19-én.

Részletek

Szolgálatban a lengyel rendőrök

A Heves megyei kollégákkal közösen látnak el járőrőrszolgálatot a Tisza-tavi régióban is. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság és a Lengyelország Malopolska Tartományi Rendőrségi Parancsnokság között létrejött együttműködési megállapodásnak köszönhetően 2018. július 31. és 2018. augusztus 11. között a lengyel és a magyar rendőrök közös járőrszolgálatot látnak el a Tisza-tavi strandokon, valamint a városi rendőrkapitányságok turisták által…

Részletek

Vadak az utakon – felelősség és megoldások keresése

A főutak és a kisebb falvak környéke ma már szinte hemzseg a vadaktól. Őzek, szarvasok, vaddisznók – és igen, farkasok is, itt-ott medvék, hódok, hiúzok. A farkasok létezését egy időben sokan tagadták, mégis egyre több jel mutatja, hogy nemcsak Aggtelek és Jósvafő térségében, hanem a putnoki dombságban is rendszeresen előfordulnak. A helyzet egyre súlyosabb, és…

Részletek

Elfogtak egy pécsi dílert, aki több ezer adag drogot akart értékesíteni egy fesztiválon

Elfogtak a rendőrök egy pécsi dílert, aki 8 millió forint értékben, kilenc féle drogot tervezett értékesíteni egy jelenleg zajló hazai fesztiválon; az akcióval mintegy 2500 adag kábítószer piacra kerülését akadályozták meg – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken az MTI-vel. A KR NNI pécsi osztálya a Baranya vármegyei rendőrökkel közösen fogta…

Részletek

Rendőröket tüntettek kiBudapest, 2019. február 18. A Fővárosi Törvényszékről február 15-én a biztonsági felügyelő megszerzett lőfegyverével megszökött 35 éves Sz. Károly elfogásában közreműködő rendőrök a Rendőrségi Igazgatási Központ auditóriumában 2019. február 18-án. Balogh János országos rendőrfőkapitány Szent György Emlékérmével tüntette ki a 36 perc alatt történt elfogásban részt vevő rendőröket. MTI/Máthé Zoltán

Kitüntették a Törvényszékről megszökött elítélt elfogásában közreműködő rendőröket Budapest, 2019. február 18. A Fővárosi Törvényszékről február 15-én a biztonsági felügyelő megszerzett lőfegyverével megszökött 35 éves Sz. Károly elfogásában közreműködő rendőrök a Rendőrségi Igazgatási Központ auditóriumában 2019. február 18-án. Balogh János országos rendőrfőkapitány Szent György Emlékérmével tüntette ki a 36 perc alatt történt elfogásban részt vevő…

Részletek

Merkel váratlanul megdicsérte Orbánt

A német kancellár egy interjúban azt mondta, Magyarország a határkerítéssel Németországot is védi. A magyar-szerb uniós külső határ védelmével Magyarország Németországot is védi – mondta Angela Merkel német kancellár vasárnap egy televíziós interjúban. Magyarország „bizonyos értelemben nekünk végzi el a munkát” uniós külső határa védelmével – mondta a kancellár az ARD német országos köztelevízióban késő…

Részletek

A honvédelmi miniszter az Irakban állomásozó magyar katonák parancsnokával egyeztetett

  Benkő Tibor honvédelmi miniszter (b) és Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese az iraki magyar kontingens helyzetéről tartott sajtótájékoztatón a Honvédelmi Minisztériumban 2020. január 9-én. MTI/Bruzák Noémi Budapest, 2020. január 9., csütörtök (MTI) – Az Irakban állomásozó magyar katonák parancsnokával egyeztetett élő videós kapcsolattal csütörtök reggel Benkő Tibor honvédelmi miniszter. A sajtónyilvános beszélgetésen…

Részletek

A komika, aki nem játszott, hanem létezett a színpadon

15 éves korában gépírónőként kezdett dolgozni a Rákóczi úton, a Színiakadémiával szemben, 6 évvel később pedig már színészdiplomát szerzett. A 110 éve született Fónay Mártára emlékezünk. Fónay Márta Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész 1914. szeptember 24-én született Vácott. A négy Fónay-gyerek közül ő volt a legkisebb lány, akit német ajkú édesanyja (a német bárány szóból)…

Részletek

Szeptemberben Pécs és Komló lesz a filmszakma két fővárosa

Nagyszabású filmszemle új helyszínnel, nemzetközi fókusszal – jelentősen bővül a tavalyi, Komlón rendezett Hét Domb Filmfesztivál. A szeptember 3-a és 9-e között megrendezendő filmmustrával egy időben rendezik meg Pécsett a Seven Hills International Film Festivalt (SHIFF) – hangzott el a július 19-i pécsi sajtótájékoztatón, amelyen a fesztivál elnöke és a két város polgármestere mellett a…

Részletek

Élményekben gazdag nyitónap a putnoki Gömör Expón

Mazsorett táncbemutatóval vette kezdetét a kétnapos rendezvény, majd ünnepélyesen  megnyitotta kapuit Putnokon a XXIV. Gömör Expó – Fesztivál. Átadták a vásár nagydíját, emellett több különdíj is gazdára talált. A főzőversenyen részt vevő klubokat és civil szervezeteket is elismerésben részesítették a szervezők. A meghívott vendégek a vásár bejárásával folytatták a nem mindennapi eseményt, amelyet ebéd, majd…

Részletek