Világklasszisok a Márton ikrek!

Megállíthatatlan Márton lányok – Márton Luana ismét világbajnok, Viviana ezüstérmes! A kínai Vuhsziban zajló taekwondo-világbajnokság keddi napján a 67 kilogrammos súlycsoportban Márton Luana aranyérmet szerzett, ezzel a sportág történetének első kétszeres magyar világbajnoka lett. A mindössze 19 éves sportoló két éve még az 57 kilós kategóriában hódította el a világbajnoki címet, most pedig újabb súlycsoportban…

Részletek

Donald Trump elszigetelődési politikát folytat

(MTI) – Donald Trump elszigetelődési politikát folytat, megválasztása óta számos nemzetközi szervezetből kilépett – mondta el Frank Tibor Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában annak kapcsán, hogy az Egyesült Államok kedden bejelentette kilépését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából. Donald Trump elnöksége alatt felmondta a párizsi klímaegyezményt és a washingtoni bevándorlási paktumot. Az emberi jogi…

Részletek

A nemzet ünnepén, Augusztus 20 – án, Vadkerti Imre hangja zengte be a színháztermet

Fotó: Tamás István Augusztus 20-a a magyarság egyik legszentebb napja. Az államalapítás, Szent István király öröksége, az új kenyér megszentelése, mind-mind olyan pillérek, amelyekre nemzetünk ezeréves történelme épül. Putnok, Gömör kapuja, méltóképpen hajtott fejet e napon, s ünnepi műsorának fénypontja Vadkerti Imre, a gyémánttorkú énekes felejthetetlen előadása volt. Vadkerti Imre nem csupán dalokat hozott magával,…

Részletek

Az Egyesült Államok 47. elnöke, Donald Trump

Donald Trump megválasztott amerikai elnök leteszi hivatali esküjét a beiktatási ünnepségén a washingtoni kongresszus kupolatermében 2025. január 20-án Fotó: Getty Images via AFP/POOL/Kevin Lamarque Hétfőn, január 20-án hivatalosan is az Egyesült Államok 47. elnöke lett Donald Trump, aki magyar idő szerint 18 órakor tette le ünnepélyes esküjét a washingtoni Capitolium előtt.

Részletek

Menetel a Ferencváros

Euróban milliók, forintban milliárdok kúsznak a Fradi kasszájába az újabb sikeres európai kupaszereplésnek köszönhetően. A Ferencváros csütörtök este csak az olasz Fiorentina ellen elért döntetlennel és a Konferencialiga csoportból való továbbjutás kiharcolásával csaknem félmillió eurót keresett, összességében pedig már hatmillió fölé rúgnak a nemzetközi menetelésért járó bevételei ebben az idényben. Tavasszal, az egyenes kieséses szakaszban…

Részletek

Halálos baleset Ózdnál

A balesetben három személy életét veszítette, teljes útlezárás mellett tart a helyszínelés és a műszaki mentés. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. augusztus 3-án 20 óra 40 perc körül a 25-ös számú főút, 74. kilométerszelvényében két személygépjármű tisztázatlan körülmények között összeütközött. A baleset következtében három személy a helyszínen életét veszítette, további két fő pedig…

Részletek

Felvidéki oktatók és diákok Putnokon, a Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző iskolában.

Új lendület, kézzelfogható eredmények Gömör kapujában – Putnokon. Az elmúlt egy év egyértelműen bebizonyította, hogy határozott, következetes vezetéssel és közös akarattal valódi megújulás érhető el az oktatásban. Az Északi ASzC Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola Putnokon, Bácsi Piroska igazgatónő irányítása alatt látványos és érezhető fejlődésen ment keresztül, amely nemcsak az intézmény falain belül,…

Részletek

Fokozódik a kánikula a jövő hét első felében

  Fokozódik a kánikula a jövő hét első felében, szerda délután akár 38 Celsius-fok is lehet, majd a hét második felében némileg mérséklődik a meleg. Csütörtökön többfelé előfordulhat zárpor, zivatar – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfő délelőtt derült, napos idő lesz, majd délután egyre…

Részletek

Lezuhant egy túrahelikopter Hawaii egyik szigetén

Illusztráció: Northfoto Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: A járművön a pilótán kívül hat turista – köztük két gyermek – utazott. A szerencsétlenség helyi idő szerint még csütörtök délután történt, de csak pénteken találták meg a helikopter roncsát. Az időjárásnak feltehetően köze lehetett a balesethez, mivel erős széllökésekkel és heves esőzéssel kísért viharba került a…

Részletek

Sport-Tv-műsor Élő tv-sportközvetítések – Hétfő, kedd

A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:     február 19., hétfő: ——————-   M4 Sport 20.00: Labdarúgás, NB II, Vasas FC-Pécsi MFC   Sport 1 13.45: Lósport, Kincsem+ Tuti     Eurosport 1 20.00: Sznúker, Players Championship     Eurosport 2 11.50: Országúti kerékpár, Egyesült Arab Emírségek körverseny, 1. szakasz     Spíler 2 20.55: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Athletic Bilbao-Girona     Match 4…

Részletek