Utánpótlás kick-box világbajnokság – Tizenhat magyar arany pénteken

Tizenhat aranyérmet nyertek a magyar versenyzők a budapesti utánpótlás kick-box világbajnokság küzdelmi szabályrendszerének első, pénteki döntős napján. A hazai szövetség tájékoztatása szerint rajtuk kívül 18 ezüst- és 23 bronzérmet is szereztek a hazai sportolók. A magyar fiatalok pointfighting szakágban voltak a legeredményesebbek: ebben nyert világbajnoki címet Juhász Andor (gyermek, 18 kg), Nagy-Molecz Ádám (gyermek, 24…

Részletek

Kilenc magyar arany a szkander-világbajnokságon

A magyar szkanderválogatott eddigi legsikeresebb szereplésével, az összes kategóriát beleszámítva 19 érmet, közte kilenc aranyat szerzett a moldovai Chisinauban (Kisinyov) rendezett világbajnokságon. Botta-Dukát Gábor Fotó: MTI A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint Botta-Dukát Gábor a felnőttek között a királykategóriában aranyérmes lett, azaz a nehézsúlyúaknál jobb kézzel mindenkit lenyomott. Ezenkívül U23-ban jobbal és ballal is világbajnoki címet…

Részletek

Három felnőtt magyar aranyérem a fekvenyomó Eb-n

A felnőtteknél három arany- és egy ezüstérmet szereztek a magyar versenyzők a franciaországi Mérignac-ban rendezett fekvenyomó Európa-bajnokságon. A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) hétfői tájékoztatása szerint Szabó Ágnes a +84 kilogrammos kategóriában 145 kilós eredménnyel, az 52 kilósok között szereplő Nyers Mónika 100 kilóval, míg a 63 kg-os súlycsoportban érdekelt Palágyi Zsanett 117,5 kilóval diadalmaskodott. Az…

Részletek

Hosszú Katinka ismételten aranyérmet nyert Monte-Carlóban

nyertForrás: DPPI/Stephane Kempinaire Hosszú Katinka arany-, Szilágyi Liliána ezüst-, Balog Gábor és Jakabos Zsuzsanna pedig bronzérmet szerzett vasárnap Monte-Carlóban, a Mare Nostrum úszóverseny-sorozat harmadik, egyben utolsó állomásának zárónapján. A viadal honlapja alapján a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú – aki szombaton 400 méter vegyesen győzött és 200 méter háton harmadik lett – ezúttal 200 méter vegyesen…

Részletek