„Büszkék lehetünk arra, amit mi, magyarok adtunk a világnak”

Áder János köztársasági elnök a Magyarország Barátai program budapesti vendégeit köszöntötte vasárnap a Sándor palotában.

Bölcs, bátor, tehetséges magyarok remek gondolatai, kiváló tettei és nagyszerű teljesítményei hálózzák be a világot”

— mondta Áder János.

 

Áder János

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A köztársasági elnök úgy fogalmazott: bárhol is születtek, bárhol is élnek, bárhol is teljesítették ki hivatásukat, mi mindannyian büszkék lehetünk arra, amit elértek

Áder János kiemelte: a Magyarország Barátai Alapítvány ma már több mint barátság. Itthoni és külhoni magyarok erős szövetsége, határon inneniek és túliak érdek- és értékközössége.

Az alapítvány vállalt feladata látszólag nem bonyolult, folytatni a munkát, ami barátokká tett minket, és ezzel kivívni mások elismerését”

— mutatott rá, kiemelve a közös hangot és a közös értékrendet.

A köztársasági elnök elmondta, hogy idén is szeretné megköszönni mindannyiuknak, hogy a legtermészetesebb módon, munkájukkal, szakértelmükkel óvják és növelik a magyarok becsületét mindenütt a világban.

Az államfő köszöntőjében megemlékezett a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakjáról, a 200 esztendeje született Semmelweis Ignácról, felfedezéséről a gyermekágyi láz kapcsán, és azt mondta: Semmelweis makacs ember volt, tudta, hogy igaza van. Makacsságával vagy inkább következetességével és az igazsághoz való ragaszkodásával nemcsak szemléletet formált, de életeket is mentett – fogalmazott.

Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumának vezetője azt mondta: a tudományban és a politikában is nehéz igaz úton járni, mind a politikusok, mind a tudósok másként gondolkodnak.

Kitért arra, hogy ötödik alkalommal vannak jelen, és mind az öt földrészről érkeztek küldöttek, akik szeretik Magyarországot, a magyar kultúrát.

A Magyarország Barátai közösség tagjai külföldön élő magyar származású, vagy Magyarországgal szimpatizáló személyek, olyan sikeres emberek, akik saját hazájukban, közösségükben véleményformálónak számítanak. Magyarország Barátai között megtalálható Nobel-díjas vegyészmérnök, sikeres bankvezér, volt nagykövet, külföldi újságíró, akadémikus, operaénekes is.