Máté Péter a fénylő csillag

Máté Péter magyar énekes, zeneszerző és mindamellett kiváló zongorista volt. Közel 150 dal szerzője és előadója. Dalai napjainkban,  a halála után is óriási népszerűségnek örvendenek.

A kis Péter már hat éves korától zenét tanul, majd14 évesen már zeneiskolákban járt. Olyan mesterei tanárai voltak, mint Bágya András és Balassa P. Tamás. A Petőfi Sándor Gimnáziumban, 1965-ben érettségizett, és még ebben az évben meglapította első együttesét. Első dalait az Illés zenekarral készítette. Ilyen volt: az „Úgy várom, jössz-e már?” és a „Mondd már-t, Még szintén ebben az évben a „Néger zongorista dala” című felvétellel a polbeat fesztiválon, kiérdemelten első díjat nyert.

A sanzon műfajában is otthonosan mozgott, mint előadóművész, ugyanis előadódíjat nyert a párizsi sanzonversenyen is, de Szocsiban és Athénban is ért el helyezéseket. A szocialista rendszerben felléphetett Kubában és Kanadában. 1973-ban a „Hull az elsárgult levél”, ma már örökzöld slágerével első lett a Made In Hungary rádiós vetélkedőn. 1973 és 1974 között az Express együttessel lépett fel Drezdában egy nagysikerű fesztiválon. Az írországi Castlebarban 1977-ben harmadik helyezést ért el. 1979-ben megkapta a Magyar Rádió nívódíját a Metronóm 77 c. fesztiválon1981-ben a legjobb hangszerelés díjával, jutalmazták a táncdalfesztiválon. „Elmegyek című daláért. Ez a dala „Nicolas” címmel, Sylvie Vartan előadásában  világsiker lett. Később S. Nagy Istvánnal közösen megírták a Krízis című rock musicalt. A musical különlegessége volt, hogy a rock zenészek és a színművészek itthon először álltak együtt színpadra: Csongrádi Kata, Vikidál Gyula, de több duettet is énekelt Kovács Katival, Cserháti Zsuzsával, Házy Erzsébettel, Dékány Saroltával és Zalatnay Saroltával

A kiváló zenész-énekes úgy a családjának, mint rajongóinak is szeretett volna megfeleleni nyiltakozta egy lapnak felesége, akinek Máté Péter egy dalában is szerelmet vallott: „Mennyi, mennyi mindent köszönni tartozom neked. Tévúton járok sajnos néha-néha én, de bárhová megyek, te ott állsz az út végén.”

Feleségével boldog éveket töltöttek együtt, kisebbik lányuk csupán hatéves volt, amikor egy szomorú vasárnapon csengett a telefon: a kiváló zenész – énekes – zeneszerző hirtelen szívinfarktusban meghalt. Máté Péter sírja Budapesten. Farkasréti temetőben található.

Első hangfelvétele a rádióban hangzott el húszéves korában. Több sikeres fesztivál győzteseként megismerte az ország. Mintegy 150 csodálatos dalt hagyott örökül az utónemzedékre. Az ’Elmegyek’ című alkotását 9 nyelven énekelték. Halála után napjainkban is, rajongói száma egyre gyarapodik. Dalai örökslágerek maradnak…

(Budapest, 1947. február 4. – Budapest, 1984. szeptember 9.)

Tamás István