Kezdőlap Művésze Portrébeszélgetés Bardóczi Gyulával

Portrébeszélgetés Bardóczi Gyulával

444
0

Bardóczi Gyula a Gemini, a Kati és a Kerek Perec, a Neoton Família dobosa volt. Jelenleg az Old Boys együttesben játszik.

Első együttese kedves számára, meghatározó volt az életére nézve. 2001-ben összeálltak egy koncert erejéig már, de szeretné megismételni a közeljövőben. Sajnálatos, hogy a kedvelt tagjaik közül Papp  Imre, Mityó is elhunyt, kicsit felidéznénk a Gemini hangulatát, rá is emlékezve.

Bardóczi Gyulát 1964 végén Várszegi Gábor hívta az addigi dobosuk helyére, a Gemini együttesbe. Ebben az évben alakult az együttes.  Pályafutása ezután is népszerű együttesekben folytatódott, mint pl. a Kati és a Kerek Perec, majd elkezdett játszani az Old Boys együttesben.

A magyar Gemini rockegyüttest 1964-ben Várszegi Gábor alapította.Az Ikrek (Gemini) nevet még 1964-ben választották,. Az együttes első felállása ez volt: Várszegi (basszusgitár), Bardóczi Gyula (dob), Németh Dezső (szólógitár), Petneházy Gábor (szaxofon), Pusztai István (ritmusgitár), Szabó György (ének).

Sok külföldi turnéjuk volt, Szovjetunióban plakát is jelent meg:

Vidámságáról, humoráról máig ismert, életpályája mellett ezért is kedvelik.

Eszes Róbert grafikája, egy kedves hölgy, Eszter őrizte sok  éven át, a hivatalos Gemini emlékoldal Facebook oldalunkon látható. Eszes Róbert rendszeresen dolgozott velünk nekünk. Jó barátság köt hozzá is.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 

A Gemini elsőként játszott beatmisén, ami a szocializmusban még szinte ismeretlen volt, Szilas Imrével. Jó érzéssel tölt el, hogy a mai napig megmaradt a barátságunk Imrével, sőt, beatmisen rendszeresen együtt lépünk fel,

Ő egyébként a világ első beatmiséjének szerzője.

A Gemini együttes 1973-ban közreműködött a Fekete tó legendája c. Rockmusicalben, a Vígszínházban a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról előadásain a Locomotív GT-vel felváltva játszott. 1976–1977-és évadban a Villon és a többiek című rockmusicalt kísérték a József Attila Színház előadásain. Felléptek külföldön is, például Moszkvában is, ahová orosz nyelvű műsort vittek, melyben megzenésített Puskin és Majakovszkij versek is szerepeltek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here