Fotó: Rózsavölgyi Gyöngyi
Vannak emberek, akik megjelennek az életünkben, és látszólag könnyedén, szinte észrevétlenül írják be magukat a közös emlékezetünkbe. Nem harsányak, nem keresik a reflektorfényt, elég nekik az alkotás, az a belső ragyogás, amelyet a világ felé sugároznak. Parádi Kriszta ilyen ember volt. Most, amikor elment, valami finom, törékeny árnyalat hiányzik a magyar művészeti és divatszakmai palettáról.
A 90-es évek divatéletének kiemelkedő manökenje volt. Az „Év arca” verseny után neve pillanatok alatt ismertté vált, kifutók, bemutatók, fotóstúdiók nyíltak meg előtte. Kanada, Bécs, hazai és nemzetközi divatesemények, ezek mind olyan helyek voltak, ahol megjelenése nemcsak szakmai sikert, hanem tiszteletet is szerzett. A kamerák mögött ott álltak a korszak legjobb fotóművészei: Baricz Katalin, Rózsavölgyi Gyöngyi, Regős Gábor. Mindannyian ugyanazt látták benne: a tiszta eleganciát és természetes szépséget, amely nem igényelt pózt, mert Kriszta maga volt a természetesség.
Ám Kriszta nem csak a kifutókon volt otthon. Miközben modellkarrierje ívelt, ő tanult. Dolgozott, folyamatosan építkezett. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, majd a Magyar Iparművészeti Egyetemen grafikusként, tipográfusként végzett, és ezzel újabb ajtók nyíltak ki előtte. A vizualitást, a formalitást, a színek, jelentését összefüggéseit nemcsak értette, hanem át is tudta formálni egy személyes, érzékeny művészi nyelvvé.
Ebből a nyelvből született meg a Mandalám, egy új divat, és designtrend, amely egyszerre volt személyes és egyetemes. Kriszta a monogramokból kiinduló mandalákban az ember saját belső rendjét, harmóniáját kereste. Nem tömeggyártott mintákat tervezett, hanem olyanokat, amelyek egy-egy ember lelki lenyomatát őrzik. 2014 karácsonyán jött az ötlet először, hogy személyre szabott monogramos ajándékokat fog készíteni. És ami kezdetben apró figyelmességnek indult, idővel egy teljes világ lett belőle. Táskák, ruhák, lakásdekorok, kiegészítők, papír-írószer, még fotel is készült ezekből a gondosan átgondolt, érzésekből, az általa született mintákból. Minden darab mögött ott volt Kriszta keze, tekintete és lélegzete, és ott voltak azok a magyar szakemberek is, akikre mindig büszke volt.
Mintái folyamatosan változtak, finomodtak, gazdagodtak. Egy apró részletből új formák születtek, egyetlen gondolatból egész kompozíciók nőttek ki. A mandala nála sosem volt puszta dekoráció, minden alkotásának belső története volt. Út, amelyet ő is és a megrendelő is együtt jártak végig.
Parádi Krisztától búcsúzunk most. Búcsúzunk a kiváló modelltől, az érzékeny grafikustól, a szerény és csendes művésztől, aki minden munkájával maradandó szépséget adott a világnak. Nemcsak a kifutón volt ragyogó jelenség, hanem a műhely csendjében is, ahol színekből és a megálmodott ívekből, finom geometriából teremtett valami emberit, valami maradandót.
Távozása fájdalmas, de amit alkotott, az itt marad velünk. A minták, a tárgyak, a mandalák, a képek – és mindenekfelett az a derűs, halk jelenlét, amelyet az is megérzett, aki csak egyszer találkozott vele.
Isten veled, Kriszta. A szépség, amelyet teremtettél, örökre velünk marad.
Tamás István – 2025 –
