Fotó: Ujpest-Torna-Egylet-/UTE/
Vannak sportolók, akik nemcsak az eredményeikkel, hanem a személyiségükkel is képesek maradandó nyomot hagyni az emberekben. A Márton testvérek, Viviana és Luana ilyen fiatalok. Teljesítményük, szerénységük, kedvességük és a sport iránti rendíthetetlen szeretetük újra és újra bizonyítja, hogy a valódi nagyság nem csupán az érmek számában mérhető.
A párizsi Grand Prix újabb fejezettel gazdagította a magyar taekwondo sikertörténetét. Márton Viviana a -67 kilogrammos súlycsoportban öt győztes mérkőzést követően állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Végig magabiztosan versenyzett, az elődöntőben az üzbég Ozoda Sobirjonovát, a fináléban pedig az elefántcsontparti Ruth Gbagbit győzte le. Aranyérme nemcsak egy rangos nemzetközi verseny megnyerését jelenti, hanem a következetes munka, a fegyelem és a hit újabb bizonyítéka is. Testvére, Luana ugyancsak remekül szerepelt, bronzérmével járult hozzá a Márton család és a magyar sport újabb sikeréhez.
Amit ez a két fiatal sportoló tud, arra valóban nehéz szavakat találni. Ikrek, mégis külön egyéniségek. Más-más úton, saját képességeiket kibontakoztatva haladnak előre, miközben összeköti őket a közös szenvedély, a sport iránti mély elkötelezettség és az a belső erő, amely a legnehezebb pillanatokban is továbbviszi őket.
A siker mögött ugyanis nem csupán a győzelmek öröme áll. Ott vannak a fárasztó edzések, a lemondások, a küzdelmek, a kudarcokból levont tanulságok és az újrakezdés pillanatai. A dobogó legfelső fokára vezető út soha nem könnyű, és csak azok képesek végigmenni rajta, akikben a tehetség mellett kitartás, alázat és rendíthetetlen akarat is lakozik.
A Márton testvérek egyik legszebb tulajdonsága, hogy sikereikkel együtt sem veszítik el közvetlenségüket és kedvességüket. Megjelenésük, mosolyuk és emberi tartásuk éppúgy figyelemre méltó, mint sportteljesítményük. Képesek újra és újra megújulni, fejlődni, bizonyítani, miközben megőrzik azt a természetességet, amely miatt nemcsak a sportkedvelők, hanem sok más ember szívéhez is közel kerültek.
Számomra az ő történetük legfontosabb üzenete az, hogy a sport nem pusztán a győzelemről szól. Sokkal többet ad: megtanít küzdeni, tisztelni az ellenfelet, elfogadni a vereséget, és új erőt meríteni a következő feladathoz. Megmutatja, hogy az igazi eredmény nemcsak az érem, hanem az az ember is, akivé az út során válunk.
Márton Viviana párizsi aranyérme és Luana bronzérme ezért egyaránt megérdemli az elismerést. Két testvér, két egyéniség, közös értékek és hatalmas szívvel végzett munka. Teljesítményükre büszkék lehetünk, hiszen nemcsak a magyar taekwondónak szereznek dicsőséget, hanem a fiatalok számára is példát mutatnak.
Szívből gratulálok a Márton testvéreknek! Kívánom, hogy a jövőben is őrizzék meg a sport iránti szeretetüket, a küzdeni tudásukat és azt a kedvességet, amely legalább annyira értékessé teszi őket, mint a nyakukba akasztott érmek. Mert az aranyérem egyszer a vitrinbe kerül, de az emberi érték, a kitartás és a példamutatás sokáig megmarad az emberek emlékezetében.
Gratulálok!
Tamás István
