BENKŐ TIBOR: MEGVAN A GARANCIA A MAGYAR HONVÉDSÉG FEJLESZTÉSÉRE

A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő fejlesztési terv megvalósítására most a költségvetési támogatás is megvan – mondta a honvédelmi miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden. Benkő Tibor hozzátette: az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, megduplázzák a honvédelmi költségvetést, kellő garancia arra, hogy a program támogatása meg is maradjon. Elmondta, új kihívások, kockázatok,…

Részletek

Kínosan magyarázza Vona a Jobbik bukását

A Jobbik bukott pártelnöke a kongresszusi leköszönő beszédével egy újabb klasszikussal ajándékozta meg a párt küldötteit és a magyar nyilvánosságot – írja az Origo.  Először magával kezdett el vitatkozni, aztán pedig egy olyan gondolatmenetnek kezdett neki, amit kizárt, hogy bárki értene ezen a Földön. A politikus úgy látja, hogy “ezt a választást nem nyerték meg, vagyis jó…

Részletek

Várakozásokon felül teljesített a magyar GDP-növekedés

  „A várakozásoknál erősebb növekedési ütemet mutatott a GDP az első negyedév folyamán” – tájékoztatott Jobbágy Sándor. A tavalyi év utolsó negyedévéhez hasonlóan 4,4 százalékos bővülést produkált a mutató, a szezonálisan igazított növekedés pedig 4,7 százalékos volt – tette hozzá. Az első negyedév adatai megerősítik azt a várakozást, miszerint idén is eléri a gazdaság a…

Részletek

TELJES MEGÚJULÁS ELŐTT ÁLL A MAGYAR HONVÉDSÉG

Új kihívásokkal kell szembenéznie Magyarországnak, ezért lényegében az alapoktól kell felépíteni a Magyar Honvédséget – fogalmazott tegnapi meghallgatásán a szaktárca vezetésére felkért Benkő Tibor. A leköszönő vezérkari főnök egyebek között arról beszélt az Országgyűlés honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságának összevont ülésén, hogy az Orbán-kormányok eddig is szem előtt tartották a haza védelmét, ennek nyomán pedig számos…

Részletek

Két embert szúrt meg

Bűnügyi őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki Ózdon előzetes szóváltást követően két embert életveszélyesen megsebesített egy késsel. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetése miatt folytat nyomozást L. Richárd helyi lakossal szemben. A megalapozott gyanú szerint a 29 éves férfi 2018. május 13-án 20 óra előtt Ózdon, a Dobó István…

Részletek

Az internetes áfacsökkentés árcsökkentő hatása maradéktalanul érvényesült

A Digitális Jólét Program célja, hogy minden akadályt lebontson ami annak az útjában áll, hogy valaki internethasználóvá válhasson. Ezért a Kormány javaslatára Magyarországon még soha nem látott mértékben, két lépésben, 2017. január 1-től 27%-ról 18%-ra, 2018. január 1-től pedig 18%-ról 5%-ra csökkent az internet-előfizetés áfájaAz adócsökkentéssel Magyarországon lett a legalacsonyabb az internetezés adója az Európai Unió…

Részletek

Negyedszerre választották meg Orbánt miniszterelnöknek – élő közvetítés

Ma délután fél 3-kor Orbán Viktort negyedszerre is megválasztották Magyarország miniszterelnökének. 162 képviselő szavazott, 134-en igennel, 28-an nemmel, az MSZP és a Párbeszéd képviselői nem voltak bent a teremben. Amennyiben kitölti a ciklusát, történelmi rekordot állíthat fel: Tisza Kálmánt megelőzve ő lehet a leghosszabb ideig regnáló magyar miniszterelnök – ahogy minden megválasztásakor elmondta – „a…

Részletek

Szív­szo­rító, így tel­tek az el­hunyt ma­gyar szí­nésznő utolsó nap­jai

  Ha­lála előtt még egy hó­nap­pal a szín­pa­don állt, köz­ben pedig küz­dött a ször­nyű be­teg­ség­gel. A népszerű sorozatsztár, Várkonyi András lánya, Várkonyi Andrea 38 évesen hunyt el hosszan tartó betegség után május 6-án, vasárnap. Mint kiderült, a győri színésznő Harsányi Gábor darabjában játszott utoljára. A kétszeres Jászai Mari-díjas színész az Origónak mesélt kolléganőjéről. Fotó: Facebook Borzalmas tragédia, elhunyt a népszerű magyar színésznő…

Részletek

Csütörtökön választ miniszterelnököt az Országgyűlés

Csütörtökön választhatja újból miniszterelnökké Orbán Viktort az Országgyűlés. A parlament honlapján kedden tették közzé a csütörtökre és péntekre tervezett kétnapos ülés napirendi javaslatát. A dokumentum szerint csütörtök délután tartják a miniszterelnök-választást, a döntéshez az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata szükséges. A miniszterelnök a megválasztásával hivatalba lép. Az eskütétel után a kormányfő beszédet mond…

Részletek

A Magyar Nemzeti Bank is leborul Süsü előtt

Emlékérmét bocsátanak ki Csukás István legendás mesefigurájának a tiszteletére. CSUKÁS ISTVÁN (MTI FOTÓ: KOLLÁNYI PÉTER) Hamarosan nyomják a Süsü pénzérméket – számolt be a hírről maga Csukás István a Borsnak a hvg.hu cikke szerint. Az író azt mondta, nagy megtiszteltetés, hogy lesz Süsü pénzérme, és szerinte jó hír, hogy a gazdaságunk megérett a sárkányos érmére. „Biztos vagyok benne, hogy…

Részletek