Csütörtökön választ miniszterelnököt az Országgyűlés

Csütörtökön választhatja újból miniszterelnökké Orbán Viktort az Országgyűlés. A parlament honlapján kedden tették közzé a csütörtökre és péntekre tervezett kétnapos ülés napirendi javaslatát.

A dokumentum szerint csütörtök délután tartják a miniszterelnök-választást, a döntéshez az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata szükséges. A miniszterelnök a megválasztásával hivatalba lép.

Az eskütétel után a kormányfő beszédet mond a parlamentben. Áder János köztársasági elnök az Országgyűlés keddi alakuló ülésén javasolta, hogy a parlament Orbán Viktor kormányfőt, a Fidesz elnökét válassza újra miniszterelnöknek.

Péntekre a minisztériumok felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló kormánypárti előterjesztés összevont vitáját és egyben zárószavazását tervezik, amennyiben a képviselők előző nap – négyötödös többséggel – hozzájárulnak a házszabálytól eltéréssel való tárgyaláshoz. Korábban, az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalássorozaton – Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető beszámolója szerint – az ellenzék hozzájárult a házszabálytól eltéréshez.