ORFK: mintegy 10 ezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön

Budapest, 2023. január 20., péntek (MTI) – Az ukrán-magyar határszakaszon 4407-en léptek be Magyarországra csütörtökön, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5416-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t. A közlemény szerint a beléptetettek közül a rendőrség 155 embernek állított ki harminc napra érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást….

Részletek

Autós miséket tart egy Fejér megyei plébános

Mihályi Miklós szentelt vízzel üdvözli a misére érkező, autójukban ülő híveket az előszállási Kisboldogasszony -templom előtt 2020. április 26-án. A plébános húsvétvasárnap óta tart autós miséket. Az egészségügyi előírások betartása céljából az autók öt perccel a szentmise előtt gördülhetnek a templom elé, szemben a templomajtó elé költöztetett oltárral. Az autók ablakait csak egy oldalon lehet…

Részletek

Több mint százezer dollárt gyűjtöttek a melbourne-i merénylővel szembeszálló hajléktalannak

(MTI) – Alig két nap leforgása alatt több mint százezer dollár gyűlt össze Ausztráliában közadakozásból annak a hajléktalan férfinak a megsegítésére, aki példás bátorságról téve tanúbizonyságot, a rendőrök segítségére sietett, amikor pénteken megpróbálták ártalmatlanítani a melbourne-i késes terrortámadás elkövetőjét – közölték hétfőn ausztrál lapok internetes oldalaikon. A merénylet pénteken történt az ausztrál nagyváros szívében. Egy…

Részletek

BIZTONSÁGOS SZÓRAKOZÁS MAJKÁVAL

A rendőrség a fesztiválozó fiatalok figyelmébe ajánlja most készült kisfilmjét. https://www.youtube.com/watch?v=1l867YBk-HQ Javában tart már a nyár, ilyenkor a fesztiválokon több százezren szórakoznak. A felhőtlen bulizáshoz érdemes néhány tanácsot szem előtt tartani: Mindig olyan társasággal menjetek szórakozni, akikben megbíztok! Mértékletes alkoholfogyasztással a szórakozás maradandó élmény lehet, és nem fedi majd homály a buli részleteit. Ne hagyjátok…

Részletek

Tamás István: Farkasok, hódok medvék, de kié az erdő?

Beszélgetés a vadak és az emberek közötti egyensúlyról. -” A farkas nem a mesében van, itt jár az udvaromban” -„Éjjel csendben, szinte hangtalan jött. Csak egy-két vérnyom maradt utána, a kerítésen is ott volt a nyoma. Farkas volt, mondja egy gazdasszony”. Farkasok, hódok medvék, de kié az erdő? A hegyekben, erdőkben, már nemcsak a madarak…

Részletek

A Magyar Nemzeti Bank is leborul Süsü előtt

Emlékérmét bocsátanak ki Csukás István legendás mesefigurájának a tiszteletére. CSUKÁS ISTVÁN (MTI FOTÓ: KOLLÁNYI PÉTER) Hamarosan nyomják a Süsü pénzérméket – számolt be a hírről maga Csukás István a Borsnak a hvg.hu cikke szerint. Az író azt mondta, nagy megtiszteltetés, hogy lesz Süsü pénzérme, és szerinte jó hír, hogy a gazdaságunk megérett a sárkányos érmére. „Biztos vagyok benne, hogy…

Részletek

Földi-Kovács Andrea vezeti a Hír TV ma esti beszélgetős háttérműsorát

Miután az ellenzéki elfogultságával nevetségessé váló, nagyon gyenge nézettséget hozó Kálmán Olgát kirúgta a Hír TV új vezetősége, a ma esti hírháttér-műsort Földi-Kovács Andrea vezeti. Ő sokáig a Hír TV-ben dolgozott, majd a 2015. februári politikai fordulat után távozott. Először a köztelevízióban dolgozott, most az Echo TV-ben. Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes azt mondta: a Hír TV…

Részletek

MenczerTamás kommunikációs igazgató tartott Ózdon fórumot a Digitális Erőműben

Menczer Tamás országgyűlési képviselő, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója és Magyar Ánges Zsófia  az európai parlamenti képviselőjelölt asszony érkezett ma Ózd városába, hogy egy fórum keretében beszélgethessenek az ózdiakkal a közelgő választások tétjéről. Menczer Tamás és Csuzda Gábor A háború csak halált, pusztítást és szenvedést hoz, ezért nem szeretnénk még több katonát, még több fegyvert, még…

Részletek

Szeptember első vasárnapján országosan, több településen emlékeztek a bányászokra

Tamás István: Bányász sors A bányászok közössége szoros összetartozásra épült, hiszen a földalatti munka során a mérnökök, vájárok, csillések és az egyéb kiszolgáló személyzet egymásra voltak utalva. Ezek az emberek nem csupán munkatársak voltak, hanem szinte egy nagy családot alkottak. A munka során kialakult barátságok és kölcsönös tisztelet a felszínen is folytatódott. A bányászok legtöbbje…

Részletek