Elhunyt Papp Tibor író, költő, tipográfus

(MTI) – Elhunyt Papp Tibor író, költő, tipográfus. A József Attila-díjas alkotó, a magyar avantgárd meghatározó személyisége, a párizsi Magyar Műhely alapító szerkesztője szerdán Budapesten élete 83. évében halt meg – közölte a Magyar Írószövetség és a Magyar Műhely csütörtökön az MTI-vel. Papp Tibor 1936. április 2-án született Tokajban. Középiskolai tanulmányait a debreceni Szent József…

Részletek

Változékony lesz az időjárás a jövő héten

  Változékony lesz az időjárás a jövő héten, többfelé és többször kell esőre, ónos esőre, havas esőre számítani, a szél pedig gyakran lesz erős, néhol akár viharossá is fokozódhat. A hét első felében ismét előfordulhatnak 10 Celsius-fok feletti maximumok, majd péntektől ismét csökken a nappali felmelegedés mértéke – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú…

Részletek

Megölte élettársát, majd felgyújtotta a házat egy férfi Mélykúton

(MTI) – Megölte élettársát egy férfi Mélykúton szerdán késő este, majd magukra gyújtotta a házat – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint a nyolcvan négyzetméter alapterületű lakóépület teljes terjedelmében égett, de eloltották a tüzet. A 27 éves elkövető a közlések szerint feltehetően késsel támadt áldozatára. Miután…

Részletek

Századvég: a földközi-tengeri határok lezárásáról tárgyalnak az olasz-magyar találkozón

A Századvég Alapítvány vezető kutatója szerint Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter és Orbán Viktor magyar miniszterelnök többek között a földközi-tengeri határok lezárásáról tárgyal Milánóban. Pócza István az M1 aktuális csatorna keddi műsorában azt mondta, migrációs kérdésben Olaszország a közép-európai gondolkodáshoz kapcsolódik, így a magyar és az olasz álláspont nagyon hasonló. Elmondta: Matteo Salvini már többször…

Részletek

Kórház felújítások

Körülbelül 167 milliárd forintot biztosít a kórházak fejlesztésére a jelenleg futó huszonegy hazai és európai uniós pályázat – közölte Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója a Jósa András Oktatókórház parkolóházának átadásán kedden Nyíregyházán. Mint mondta, a 2009-ben indult Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) úgynevezett 2.2.7.-es pályázata keretében az elmúlt nyolc évben 450…

Részletek

Tamás István: Üzenet a világ összmagyarságához

Június 4. – A nemzeti emlékezés és az összetartozás napja Tisztelt Olvasóink, kedves magyar testvéreink, bárhol éljetek is a világban! Június 4. nem csupán egy dátum a naptárban. Számunkra, magyarok számára ez a nap a történelem egyik legfájóbb sebeit idézi fel. 1920-ban ezen a napon írták alá a trianoni békediktátumot, amely feldarabolta hazánkat, és milliónyi…

Részletek

Fülöp Attila: országos nevelőszülői kampány indul

(MTI) – A kormány fontosnak tartja a nevelőszülői hálózat erősítését és fenntartását, ennek érdekében országos nevelőszülői kampány indul – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán a nevelőszülők találkozóján, a tokaj-hegyaljai Tolcsván. Fülöp Attila a miskolci görögkatolikus egyházmegye Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézménye által szervezett eseményen hozzátette, a nevelőszülői kampány…

Részletek

Koronavírus – Olaszországban még mindig kétszáz fölött van a halálozások napi száma

(MTI) – Kétszáznegyvenkettővel emelkedett az elmúlt huszonnégy órában a koronavírus-járvány olaszországi halálos áldozatainak száma a polgári védelem péntek esti adatai szerint, és elérte a 31 610-et. A tartományok közötti mozgást a római kormány június 3-ra tolta el. A halottak száma enyhén csökkent az egy nappal korábbi 262-höz képest. Az aktív fertőzöttek száma több mint 4…

Részletek