Krasznogorszki támadás – Három újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelték el


 Moszkva, 2024. március 25., hétfő (MTI) – További három gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Crocus City Hall elleni terrortámadás ügyében hétfőn az illetékes orosz bíróság a Nyomozó Bizottság (SZK) kezdeményezésére.

A három gyanúsított Iszlomov Amincson Iszroilovics, Iszlomov Dilovar Iszroilovics és Iszlomov Iszroil Ibragimovics. A RIA Novosztyi hírügynökség a közös vezetéknév és apai nevek alapján arra a következtetésre jutott, hogy egy tádzsik apáról és két fiáról van szó, és úgy tudják, hogy a két fiú honosított orosz állampolgár. A három közül kettő ellen már megtörtént a vádemelés is, míg egy harmadik továbbra is csak gyanúsítotti státuszban van.
A Moszkva melletti Krasznogorszkban található Crocus City Hall kulturális és üzletközpont koncerttermének épületébe péntek este négy fegyveres tört be, nyitott tüzet az emberekre, és kezdett el gyújtogatni. A terrortámadásban és annak következtében 137 ember, közülük három gyermek életét vesztette, és 182-en megsérültek.
A terrortámadás elkövetésével meggyanúsított, tádzsik állampolgárságú Dalerzson Mirzojevet, Szaidakrami Racsabalizodot, Samszidin Faridunit és Muhammadszobir Faizovot szombat reggel elfogták a brjanszki régióban, amint gépkocsival az ukrán határ felé tartottak. Egy moszkvai bíróság hétfőre virradóra május 22-ig előzetes letartóztatásba helyezte őket.
Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap közölte, hogy az ügyben összesen 11 embert vettek őrizetbe, és kilátásba helyezte, hogy a tömeggyilkosság összes elkövetője, szervezője és megrendelője el fogja nyerni a büntetését. A négy végrehajtó Ukrajnába akart menekülni – tette hozzá.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak hangsúlyozta, hogy a nyomozás még nem fejeződött be, ezért a hatóságok egyelőre nem állítanak semmit a feltételezett tettesek kapcsolatairól, így arról sem, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez tartoznak-e. Elzárkózott attól, hogy az elnöki adminisztráció nevében kommentálja a történteket, és azt javasolta a sajtónak, hogy a nyomozó hatóságok tájékoztatására támaszkodjanak. Nem válaszolt arra a kérdésre, hogy bántalmazták-e a láthatóan több külső sérülést elszenvedő gyanúsítottakat.
Az estleges nemzetközi összefogással kapcsolatban közölte, hogy az orosz hatóságok önállóan nyomoznak, és hogy jelenleg nincsen szó semmilyen összefogásról. Elmondta, hogy több külföldi vezető kifejezte ez iránti készségét részvétnyilvánítása alkalmával során.
Peszkov megjegyezte, hogy a terrorizmus elleni küzdelem folyamatos, hosszú távú munka, és teljeskörű nemzetközi együttműködést igényel, de ilyen most „a maximálisan kiélezett konfrontációs helyzet miatt” egyáltalán nem létezik.
Azzal kapcsolatban, hogy érkezett-e a terrortámadásra való figyelmeztetés, kijelentette, hogy (a külföldi partnerek) „hírszerzési adatokat soha nem adnak át a Kremlnek”, és hogy az ilyen jelzések, egyebek között az Egyesült Államokból, „csak a hírszerző szolgálatok csatornáin keresztül érkeznek”, és miután kényes információról van szó, nem szokták közzétenni őket.
Az állítólagos amerikai figyelmeztetéssel kapcsolatban Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet vasárnap az orosz médiának kijelentette, hogy hozzá ilyen sem a Fehér Háztól, sem az amerikai külügyminisztériumtól nem érkezett.
Peszkov hétfőn arról is beszélt, hogy a Kreml nem vesz részt abban a vitában, amely a terrortámadás miatt a halálbüntetés visszaállításával kapcsolatban kibontakozott. Arra kérte a sajtót, hogy figyelmeztesse az állampolgárokat: a Telegram közösségi médiában tömegesen jelennek meg terrorcselekmény elkövetésére vonatkozó ajánlatokat. Az egyik elkövető ugyanis elfogásakor azt vallotta, hogy így bérelték fel a mészárlásra, mintegy kétmillió forintnak megfelelő összegért.
A szóvivő hangsúlyozta annak fontosságát, hogy megerősítsék a bevásárlóközpontok biztonságát.
A moszkvai Pirogov Nemzeti Orvosi és Sebészeti Központ konzultációs és diagnosztikai központból hétfőn 900 embert – pácienseket és a személyzet tagjait – evakuáltak bombafenyegetés miatt. Hasonló okból kimenekítették a közönséget a Mozaika bevásárlóközpontból is az orosz főváros délkeleti részén.
Az orosz központi bank hétfőn azt javasolta a pénzintézeteknek, hogy töröljék a terrortámadások áldozatainak esetleges hiteltartozását. Ezt egyébként több orosz bank már előbb megtette.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük