Június 4. – A nemzeti emlékezés és az összetartozás napja
Tisztelt Olvasóink, kedves magyar testvéreink, bárhol éljetek is a világban!
Június 4. nem csupán egy dátum a naptárban. Számunkra, magyarok számára ez a nap a történelem egyik legfájóbb sebeit idézi fel. 1920-ban ezen a napon írták alá a trianoni békediktátumot, amely feldarabolta hazánkat, és milliónyi magyart szakított el attól az országtól, amelyhez nyelvük, kultúrájuk, szívük tartozott. A veszteség mértéke számokban is megdöbbentő, hiszen területének kétharmadát, lakosságának egyharmadát vesztette el Magyarország, de a lélek, a szív nem szakadt szét, és a nemzet nem halt meg.
Trianon a múltunk része. Fájó, igazságtalan és megrázó. De ma, több mint száz év múltán, nem a gyűlölet hangján, hanem a méltóság, az összetartozás és a szeretet hangján szólalunk meg. Nem egymás ellen, hanem egymásért. Nem feledve, de megbékélve.
Mert ami Trianon után is megmaradt, az a magyar szó, a magyar lélek, a magyar öntudat – Pozsonytól Csíksomlyóig, Kárpátaljától a Délvidékig, Felvidékig és a diaszpóra minden szegletében, Ausztráliától Kanadáig, Argentínától Németországig.
Ma minden magyarhoz szólunk, bárhol is éljen: a Kárpát-medencében, vagy a világ bármely pontján. Mert a magyarság nem földrajzi kérdés, hanem egy közös kultúra, egy közös múlt, egy közös nyelv, ha ápoljuk, egy közös jövő is.
Ez a jövő azonban nem jöhet létre egymás iránti szeretet és felelősségvállalás nélkül. A nemzet nem csupán alkotmányos fogalom, hanem élő közösség egy nagycsalád, amelyben minden magyar számít. Az is, aki határon túl él, az is, aki más nemzetiségű, de magyarul érez és gondolkodik, sőt, az is, aki talán elfelejtette már a nyelvet, de a gyökerei még magyarként sarjadnak.
Június 4. nem a bosszú napja. Nem a haragé, nem a gyűlöleté. A megemlékezés nem jelent gyűlölködést, nem ellenségkeresést, hanem önazonosságot és összetartozást. A nemzeti emlékezés nem szít, hanem összeköt minket.
Mert ma, amikor oly sok nép küzd identitásának megőrzéséért, nekünk, magyaroknak kötelességünk, hogy megőrizzük nyelvünket, kultúránkat, hagyományainkat és egymásiránti tiszteletünket, szeretetünket.
Ne engedjük, hogy a közöny vagy a felejtés falat emeljen közénk! Ne hagyjuk, hogy a térképek újra rajzolása elhomályosítsa azt, amit a szívünk kezdettől tud, hogy magyar az, aki magyarnak vallja magát, és akit mi is annak tekintünk, tisztelettel és szeretettel és barátsággal.
Kedves Olvasó!
Amikor egy kis falu templomának harang szava szól, vagy egy nagyváros tengerentúli utcáján egy magyar szó hangzik el, számunkra mind ugyanazt üzeni: „Összetartozunk.” Ez a szó legyen ma a válaszunk a múltra, és az iránytűnk a jövőhöz.
Legyen hát ez a nap nemcsak emlékezésé, hanem megerősödésé is, a magyarságban, a közös felelősségben, és a szeretetben, amellyel gyűlölködés nélkül egymás felé fordulunk.
Trianon nem csak a veszteségekről szól. Hanem arról is, hogy megmaradtunk és meg akarunk maradni. Együtt, méltósággal, a Béke iránti elkötelezettséggel, a Magyar Nemzet szeretetével a szívünkben.
Isten áldja a világ minden magyarját!
Fotó-szöveg: Tamás István
