Vesztegetés miatt emeltek vádat két pénzügyőr és három rendőr ellen

(MTI) – Vádat emeltek vesztegetés miatt két pénzügyőr és három rendőr ellen, akik a nagylaki határátkelőhelyen teljesítettek szolgálatot – tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben csütörtökön. A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult ügyben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség emelt vádat. A nyomozó ügyészek 2022. szeptember 13-án a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársaival együttműködve fogták…

Részletek

Szabó István újra forgat

  Szabó István Oscar- és Kossuth-díjas filmrendező és Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr a 4. Magyar Filmhét megnyitóján a fővárosi Corvin moziban 2018. február 7-én (MTI Fotó: Kovács Tamás) Zárójelentés – ez Szabó István Oscar-díjas filmrendező legújabb filmjének címe, amelyet szeptember elején kezdenek el forgatni. A film létrejöttét 561,8 millió forinttal támogatja a…

Részletek

Sokba kerül a város lakóinak az ózdi „összefogás”

2019. október 29-én, kedden, letette esküjét és megtartotta alakuló ülését Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Az újonnan megalakult Képviselő-testület első tanácskozásán meghozott döntések ugyan minden törvényi előírásnak megfeleltek, mégis komoly veszélyeket vetítenek előre a város jövője szempontjából. A tanácskozáson jól kirajzolódott, hogy ki is az igazi nyertese az október 13-i választásoknak. Sokan azt gondolják, hogy Ózd…

Részletek

Tranzit – Gyulai Zsolt: egységes és jó képet mutatott a magyar olimpiai csapat

Tihany, 2024. augusztus 23., péntek (MTI) – Egységes és jó képet mutatott a magyar csapat a párizsi olimpián – mondta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke pénteken Tihanyban a Tranzit fesztiválon. Gyulai Zsolt megjegyezte, jelenleg a magyarok világ sportjában elfoglalt helye nagyon előkelő, főleg a környező országokhoz képest. Lengyelország összesen tíz érmet tudott szerezni, a…

Részletek

Az év eddigi legmelegebb hete jön

(MTI) – Az év eddigi legmelegebb hete jön – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán. Az írták: szerdától péntekig jó eséllyel meghaladja a hőmérséklet az év eddigi legmagasabb maximumát (36,6 Celsius-fok), amelyet július 29-én Budakalászon mértek. Az még bizonytalan, hogy mikor, milyen értékekkel tetőzik és meddig tart a hőség. Kifejtették: az országban egyre…

Részletek

Tamás István: Élj boldogan! Negyedik rész

Fotó: Tamás István Napjainkban egyre gyakrabban fordul elő, hogy a munkahelyi problémák forrása maga a vezető, aki észrevétlenül, mégis mélyrehatóan rombolhatja a munkahelyi környezetet. Ha a munkád során úgy érzed, hogy a feladataid végtelenül sokasodnak, és olyan problémákat kell megoldanod, amikhez semmi közöd nem lenne, jó eséllyel a szervezetlenség és a nemtörődömség jeleit tapasztalod, amelyeket…

Részletek

Ma van a kommunizmus áldozatainak napja

Az 1956-os forradalom költője, Pesti József 1952 és 1956 között titokban írt verseiben megjósolta a forradalmat. Október 23-án az Országház előtt beszédet mondott a forradalmi tömeg előtt, és idézett a Parlament című verséből, ezért el kellett menekülnie az országból. Ötvenhétben mint a forradalom költője – 1956-ot képviselve – a latin-amerikai államokba kapott meghívást, majd az…

Részletek

A Tudományok Fővárosa rendezvény Budapesten

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes beszédet mond a Tudományok Fővárosa rendezvényen a belvárosi Akvárium Klubban 2018. szeptember 23-án. Az ingyenes rendezvényen élen járó hazai nagyvállalatok, startup cégek, fiatal kutatók, főiskolák és egyetemek mutatják be tevékenységüket. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Részletek

Elkezdődött a bajor tartományi határrendőrség kiépítése, a szervezet július elején kezdi meg működését ötszáz fővel – jelentette szerdán a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió. Elkezdődött a bajor tartományi határrendőrség kiépítése (Forrás: pixabay.com / fsHH) Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter elmondta, hogy a passaui központú határrendőrség létszámát a következő öt évben rendre száz fővel növelik majd,…

Részletek

Zombie Boy Öngyilkos lett

A 32 éves, kanadai modell és művész montreali otthonában vetett véget életének helyi idő szerint szerda délután öt óra körül. Zombie Boy kettő Guinness rekordot is tartott: az ő testén volt a legtöbb rovar tetoválás (176 db) és a legtöbb emberi csont tetoválás (139 db). Első tetoválást 16 évesen varratta, majd 19 éves korára tinta borította…

Részletek