Itt állunk, sorsunk kapujában,
Nem tudjuk, mi lesz valójában.
Amikor szerettél, csodás volt e világ,
De pokollá vált, nyomban, mert elhagytál.
Hittem, mindig velem maradsz,
De szerelmed időleges maradt.
Könnyedén átléptél rajtam,
Agyamban a NEM VAGY TAM-TAM.
Vagyok köddé vált szerelem fájdalmában.
Kietlen, kihalt sikátor most minden,
Nélküled kell életem viselnem.
Nem ejtettél fájó könnyet értem,
Rád csodálkoztam: ismerlek téged?
Vagy magam szívében élt e szerelem?
Mit reád hűségesen vetítettem!?
Lelkem sír most kettőnkért,
Köddé vált szerelem álmokért.
