Egyszer volt, hol nem volt, a nagy kopasz hegyen túl, ahol az erdő dolgos mókusai, minden vaddal békességben éltek, volt egyszer egy mókuscsalád. Az erdőtörvényes rendje szerint, minden mókus kivette részét a munkából. Gyűjtögettek, odukat építettek, és gondoskodtak az erdő közösségéről.
Volt azonban köztük egy különc kis mókus, aki sehogy sem akart beilleszkedni az erdő által kínált, egyébként kiváló közösségbe.
Ez a mihaszna mókus kicsi maradt, nemcsak termetében, hanem lelkében, de még a szívében is. Kerülte a mókus lányokat, pedig már régen eljött az ideje, hogy párt válasszon magának. Állandóan kisebbségi érzéssel küzdött, okoskodott és ezt úgy próbálta ellensúlyozni, hogy másokra hagyta még a ráváró munkát is. Elsősorban olyan feladatokat vállalt, vagy inkább követelt ki magának, amiért az egyzsák makkon kívül, még egy zsákkal kapott ajándékba, de legtöbb esetben, ezt ki is követelte magának.
A szorgos mókusok reggel nyolckor már javában járták az erdőt és gyűjtötték a télire valót, de a kis élősködő csak dél körül, vagy még később kezdett el ébredezni és bolyongani az erdőbe. Akkor is úgy tett, mintha elfoglalt lenne, de valójában egész nap csak téblábolt, meg evett. Minden munkát a fiatalabb, lelkes mókusok végeztek el helyette.
A mókusok vezetője, aki jó barátja volt ennek a lusta, mihaszna mókusnak, mindent elnézett neki. Segítette abban is, hogy még könnyebb legyen az élete, csináltatott neki indából egy olyan ösvényt, amit senki más nem használhatott, a kis parazitán kívül. A többi mókus, serényen dolgozott, hordta a begyűjtött terméseket, míg a kis élősködő kényelmesen ugrált erdőről, erdőre és intézte a saját dolgait.
Egy szép napon egy másik mókus család rendezvényt szervezett, a forrás mellett, a tisztás közepén és megkérték a kis élősködő, mihaszna mókust, hogy segítsen rajtuk. – Segítek, mondta, de csak akkor, ha fizettek érte. A szorult helyzetben lévő család kénytelen volt, egy nagyzsák makkal megfizetni a lusta mókus kérését, hogy az erdei dáridó jól sikerüljön.
Az erdő többi lakója egyre jobban elkeseredett, de szólni nem mertek. A szorgos mókusok dolgoztak tovább, a lustálkodó mókus viszont nemcsak elkerülte a munkát, hanem még az erdei javakból is több jutott neki. A történetet egy nagyon aranyos mókus mesélte el nekem, ahogy gombát szedtem az erdőben. Ez a mókus még segített is nekem, hogy – nehogy mérgező gombát szedjek.
Tamás István
