A nándorfehérvári diadal – 1456 nyarán
1456 forró nyarán sötét fellegek gyülekeztek Európa egén. Konstantinápoly már elesett, II. Mehmed oszmán szultán pedig megállíthatatlannak tűnt. Hatalmas serege nyugat felé indult, hogy újabb országokat hódítson meg. Útjában azonban ott állt egy erős végvár: Nándorfehérvár. Falai nem csupán Magyarországot védelmezték, hanem az egész keresztény Európa kapuját.
A várat Szilágyi Mihály védte, Hunyadi János hűséges sógora. Tudta, hogy embereivel együtt történelmi küldetést teljesít. A vár falain álló katonák nem a saját életükért harcoltak csupán, hanem családjaikért, hazájukért és azokért a népekért is, akik békében éltek a távoli nyugati országokban.
- július 4-én megkezdődött az ostrom. Amerre csak a szem ellátott, török sátrak ezrei borították a földet. A dobok dübörgése és a harci kürtök hangja betöltötte a vidéket. A szultán óriási ágyúi szüntelenül ontották a vasgolyókat, amelyek megrázták a vár falait. Kő omlott kőre, por és füst borította be az eget, mégis minden rom mögött újabb és újabb magyar, szerb és horvát vitézek álltak fegyverrel a kezükben.
A remény azonban nem hagyta el őket.
Július 14-én végre megérkezett Hunyadi János. Vakmerő hadvezérhez méltó módon áttörte a Dunán felállított török hajózárat. Hajói elsöpörték az ellenséget, és a várba élelmet, fegyvert, valamint újabb katonákat juttattak. A várvédők ujjongva fogadták vezérüket, aki új erőt öntött minden harcos szívébe.
Eközben Kapisztrán János ferences szerzetes járta az országot. Lángoló szavai ezreket indítottak útnak. Parasztok, kézművesek, polgárok és kisnemesek fogtak fegyvert a kereszt jelében. Nem mind voltak gyakorlott katonák, de hitük erősebbnek bizonyult a félelemnél. Hamarosan harmincezernél is több keresztes közeledett Nándorfehérvár felé.
A döntő nap július 21-én érkezett el.
A törökök minden erejüket összegyűjtve indították meg a végső rohamot. A külső várfal több helyen leomlott, és az ellenség betört a várba. A piactéren öldöklő közelharc bontakozott ki. Kard csapott kardra, lándzsa tört pajzsra, a harcosok kiáltásai összefonódtak a sebesültek jajkiáltásaival.
Amikor már úgy tűnt, hogy minden elveszett, Hunyadi János váratlan parancsot adott. Kinyittatta a belső vár kapuit, és nehézpáncélos lovasaival villámként csapott le az előrenyomuló törökökre. A hirtelen ellentámadás megtörte az ostrom lendületét.
A vár egyik bástyáján ekkor örök példává váló hőstett született.
Egy török katona már a fal tetején állt, hogy kitűzze a szultán lófarkas zászlaját. A hagyomány szerint Dugovics Titusz nem habozott. Tudta, hogy ha a zászló felkerül, megtörhet a védők lelke. Egyetlen mozdulattal megragadta ellenfelét, és együtt zuhantak a mélységbe. Életét áldozta azért, hogy a vár falain továbbra is a keresztény hit és a szabadság reménye maradjon.
Másnap újabb váratlan fordulat következett. A keresztesek egy része hirtelen kitört a várból, és rátámadt a török táborra. Hunyadi felismerte a kedvező pillanatot. Nem késlekedett: teljes seregével csatlakozott a támadáshoz.
A harc hevében a török ágyúk őrizetlenül maradtak.
Hunyadi katonái villámgyorsan elfoglalták a tüzérséget, majd az ellenség saját fegyvereit fordították vissza gazdáik ellen. A mennydörgő ágyúlövések ezúttal a magyar győzelmet szolgálták. A török seregben zűrzavar tört ki. A korábban legyőzhetetlennek hitt hadsereg soraiban pánik lett úrrá.
- Mehmed maga is megsebesült. A szultán kénytelen volt belátni, hogy Nándorfehérvár falai előtt megtört birodalma addigi legnagyobb lendülete.
- július 23-án hajnalban a várvédők döbbenten látták, hogy a török tábor kiürült. Az éjszaka leple alatt a szultán serege visszavonult.
Nándorfehérvár megmenekült.
A győzelem híre futótűzként járta be Európát. Az emberek fellélegeztek, mert tudták: Magyarország nem csupán saját határait védte meg, hanem hosszú évtizedekre feltartóztatta az Oszmán Birodalom nyugati előrenyomulását. A magyar, szerb és horvát vitézek, Hunyadi János, Szilágyi Mihály és Kapisztrán János neve örökre beíródott a történelem aranylapjaira.
A diadal emlékét ma is őrzi a déli harangszó. III. Callixtus pápa eredetileg azért rendelte el, hogy a keresztény világ közös imádságban kérje Isten segítségét a török veszély idején. A nándorfehérvári győzelem után a harangok hangja már nemcsak könyörgést, hanem hálaadást is jelentett.
Valahányszor délben megszólalnak a harangok, egy pillanatra a történelem is megszólal. Emlékeztet bennünket arra, hogy volt egy nyári nap, amikor maroknyi, de rendíthetetlen magyar, szerb és horvát hősök bátorsága nemcsak egy várat, nemcsak egy országot, hanem Európa jövőjét is megvédte.
Tamás István
