Az eljárás lezárását kérte az ügyészség a Salvini ellen

  A Matteo Salvini elleni előzetes eljárás lezárását kérte a szicíliai Catania bíróságán Andrea Bonomo ügyész szombaton az úgynevezett Gregoretti-ügyben, azt állítva, hogy nem megalapozott a vele szembeni vádemelés. Az ügyész hangoztatta, hogy Salvini belügyminiszterként az első Conte-kormány migrációs intézkedései szerint járt el, amikor, mielőtt engedélyezte volna a Gregoretti katonai hajóval érkezett bevándorlócsoport olaszországi partra…

Részletek

Húsvéti Népszokások

Húsvét vasárnap Ehhez a naphoz tartozott az ételszentelés hagyománya. A délelőtti misére letakart kosárral mentek a hívők, melyben bárányhús, kalács, tojás, sonka és bor volt. A húsvéti bárány Jézus áldozatát, a bor Krisztus vérét jelképezi. A tojás pedig az újjászületés jelképe. Az egészben főtt tojás ugyanakkor a családi összetartást is jelképezi. A magyar néphagyomány szerint…

Részletek

Istentisztelet Húsvét vasárnapján

A feltámadt Jézus újra és újra azt üzeni, „ne félj, előtted megyek!” – mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap. A református püspök a budapesti, Hold utcai református templomban hívek nélkül megtartott istentiszteleten arról beszélt, az idei ünnepen különösen bátorító, hogy a feltámadt Istennel a templomon kívül is, bárhol, bármikor lehet…

Részletek

Bombát találtak Miskolcon!

Tűzszerészek dolgoznak egy szovjet gyártmányú, 100 kilogrammos légibomba mellett a miskolci Vörösmarty Mihály utcában 2021. február 24-én. A világháborús bomba a Vörösmarty Mihály utcai felüljáró bontásakor került elő, élesített gyújtószerkezettel. A robbanótest hatástalanításának idejére a rendőrök 200 méteres sugarú körben kiürítették a környéket. MTI/Vajda János

Részletek

Könyvajánló: George Gabori „Amikor ​elszabadult a gonosz”!

Putnoktól – Budapestig Gábor ​György könyve először angol nyelven látott napvilágot Torontóban és akkora sikert aratott, hogy Kanada számtalan közkönyvtárának mindegyikében megtalálható, rendesen nem a polcon, hanem a várakozási listán. Magyar dolgok iránt Kanada angol polgárainak érdeklődése csekélynek mondható, de Gábori sikere ennek ellenére könnyen magyarázható. Kevesen élnek, akik a német nácik és a szovjet…

Részletek

Már 1283-ban lakott volt Putnok

Küldjél cikket,fotót híres gömöri emberekről! Gömör kapuja Putnokot Gömörország déli főkapujaként is emlegetik, de egy – egy előadáson már nemegyszer elhangzott, hogy Gömör fővárosának titulusával illették. Az újra városi rangra emelt település, Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részén helyezkedik el a szépséges Sajó völgyében. Az északi határa a putnoki – dombság tagolt felszíni területére is kiterjed. Miskolctól,…

Részletek

Árvíz! Kilépett medréből a Sajó

Az utóbbi napokban történt felmelegedésének és a csapadékos időjárásnak köszönhetően február 9-én reggelre ismét kilépett medréből a Sajó folyó, elöntve az árteret, szántóföldeket és a Putnokot Sajóvelezddel összekötő utat is. Az árvíz egyenlőre lakott területet nem veszélyeztet, a helyi vízelvezető rendszer pedig a folyamatos takarításnak és odafigyelésnek köszönhetően bírja az időjárás okozta terhelést. Az előrejelzések…

Részletek

Kedden kezdődik Donald Trump második alkotmányos felelősségre vonási tárgyalása

Washington Kedden kezdődik Donald Trump volt amerikai elnök második alkotmányos felelősségre vonási tárgyalása (impeachment) a szenátusban. Donald Trump ellen a demokraták lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített, novemberi…

Részletek

Borsodban másodfokú riasztásokat adtak ki az ónos eső miatt

Foto:istock Borsodban másodfokú riasztásokat adtak ki az ónos eső miatt   Ónos eső miatt másodfokú riasztásokat adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyes járásaira az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), ezért a katasztrófavédelem arra kéri az ott élőket, hogy ha tehetik, ne üljenek autóba – mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnap este az MTI-nek….

Részletek

Denzel Washington filmje kasszasiker

Fotó: Wikipedia Denzel Washington Ördög a részletekben című thrillerje megőrizte vezető helyét az amerikai kasszasikerlista élén a hétvégén. A variety.com cikke szerint a krimire, amelyben Washington egy sorozatgyilkos után nyomoz, péntektől vasárnapig 2,1 millió dollárért (621 millió forint) váltottak jegyet az észak-amerikai mozinézők. A két hete játszott film eddig 7,8 millió dollárt keresett Amerikában, és…

Részletek