Donald Trump és Orbán Viktor telefonon tárgyalt

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke felhívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt annak kapcsán, hogy az új amerikai nagykövet a jövő héten foglalja el budapesti állomáshelyét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.

A tárgyalás részleteiről a megbeszélés után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek elmondta: Trump szerint az új nagykövet, David Cornstein nagyszerű ember, akinek az érkezése lehetőséget biztosít a kétoldalú kapcsolatok további javítására. 

Hozzátette, hogy beszéltek a határvédelem fontosságáról és egyetértettek abban is, hogy az az ország, amely nem tudja megvédeni saját határát, az nem ország többé. A miniszter tájékoztatása szerint az amerikai elnök biztatta Orbán Viktort, hogy védje erősen a déli határt. Orbán Viktor biztosította az amerikai elnököt, hogy Magyarország elkötelezetten folytatja eddigi migrációs politikáját, és megvédi Magyarország határait.

Orbán Viktor kiemelte: Magyarország számára fontos, hogy az EU visszanyerje versenyképességét, ugyanis a magyar kivitel kis híján nyolcvan százaléka az EU tagországaiba irányul – mondta el Szijjártó Péter.

(MTI)